Román alkotmánymódosítás - az EMNP szerint új alkotmány, új szövetség kell

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a magyar közösséget érintő alkotmánymódosítási javaslatok elvetése azt jelzi: a jelenlegi alkotmány keretei között nem lehetséges a magyarság helyzetének a tartós rendezése.

bhghAz EMNP az MTI-hez hétfőn eljuttatott állásfoglalásában úgy értékelte, új alkotmányra van szükség Romániában, "ehhez pedig új szövetség kell - a közösség és politikai képviselői, valamint az erdélyi magyar politikai szereplők között egyaránt".

Az erdélyi magyar ellenzéki párt emlékeztetett arra, hogy a romániai nemzeti közösségeket érintő alkotmánymódosítási javaslatok egy része már a parlamenti különbizottságban elbukott, az Alkotmánybíróság vasárnap azokat a kitételeket nyilvánította alkotmányelleneseknek, amelyek átcsúsztak a parlamenti testület szűrőjén, és amelyek amúgy sem jelentenek garanciát a közösségi autonómia intézményrendszerére.

"Ezek a fejlemények immár nyilvánvalóvá teszik: az önmagát demokratikus jogállamnak tekintő Románia az egységes és homogén nemzetállamiság eszméjére hivatkozva visszautasít minden olyan jogállami kezdeményezést, amely a nemzeti közösségek tagjait kiemelné a másodrendű állampolgárok sorából és következetesen ellehetetleníti az érdekérvényesítés jogállami eszközeit" - állapította meg a Toró T. Tibor elnök által jegyzett állásfoglalásában az EMNP.

A párt szerint zsákutcának bizonyult az erdélyi magyar érdekképviselet utóbbi 25 évben alkalmazott kijárásos politizálása, a magyar közösség nevében kötött "titkos, konjunkturális egyezségek módszere", és a "kamarillapolitika". A "kis lépések politikájának" egyetlen tartós eredménye - az EMNP szerint - a politikai képviselet monopolhelyzetének a megszilárdulása. "Ez nem elegendő sem az autonómia közjogi kereteinek megteremtéséhez, sem a többség és kisebbség viszonyának normalizálásához" - állapította meg az EMNP.

A helyzetértékelés után az EMNP úgy vélte, gyökeres változásra van szükség az erdélyi magyar politikában. "Az erdélyi magyar politikai szervezeteknek el kell kezdeniük a tényleges és hatékony egyeztetéseket, amelyek végpontja a közösség lehető legszélesebb körű támogatását élvező hatékony együttműködés lehet" - áll az állásfoglalásban.

A párt szerint nem szervezeti, hanem elvi és cselekvési egységet kell teremteni a magyar politikai szervezetek között, "amely egyrészt demokráciát és egyensúlyt hozna a közösségen belül, másrészt erős, egységes és legitim támogatottságú fellépést eredményezne a román állammal való kapcsolatban".

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com