Román elnökválasztás - Victor Ponta román miniszterelnök megpályázza az államelnöki tisztséget
Bejelentette indulási szándékát Victor Ponta román miniszterelnök a novemberi romániai államelnök-választáson.
Victor Ponta a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A politikus a DC News hírportálnak adott csütörtöki interjúban elmondta, hogy pártjában már bejelentette ezt a szándékát a hét elején.
Akkor a PSD vezetői az erdélyi, Hunyad megyei Szászvárosban gyűltek össze egy informális találkozóra. Ponta az interjúban először mondta el a nyilvánosság előtt, hogy ezen a tanácskozáson jelentette be indulási szándékát. Ezt az elhatározását ott először közölte pártjával is.
Mint mondta, azért volt szüksége gondolkodási időre, mert korábban a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) kötött egyezség szerint, amelyet februárban rúgtak fel a felek, Crin Antonescu akkori liberális pártelnök lett volna a korábbi Szociálliberális Szövetség (USL) elnökjelöltje. Az akkori megállapodás szerint Ponta továbbra is miniszterelnök maradt volna.
A PSD vezetőségének formai szempontból még jóvá kell hagynia, hogy ki lesz az államelnök-jelöltje. A román média szerint azonban már biztosnak tekinthető, hogy Ponta fog versenybe szállni, hiszen a PSD többi vezetője is őt kérte fel erre a tisztségre.
A román szociáldemokraták augusztus 1-jén tartják országos tanácsukat, ahol Ponta várhatóan egyedüliként bejelenti államelnök-jelöltségi szándékát, és ezt a PSD szeptember eleji kongresszusa jóváhagyja majd.
Victor Ponta 2012 májusa óta Románia miniszterelnöke. A közvélemény-kutatások szerint a balközép kormányfő valamennyi jelöltet legyőzné a novemberi választáson, és jelenleg neki van a legnagyobb esélye az elnöki szék elhódítására a jobbközép potenciális jelöltjével vagy jelöltjeivel szemben, akiknek kiléte még nem tisztázódott.
A román média szerint Pontára nagy nyomás nehezedett pártja részéről, hogy vállalja az elnökjelöltséget, amit ő nem feltétlenül akart, de pártelnökként nem kerülheti el ezt a megmérettetést.
MTI

Hozzászólások