Romániába próbált átszökni Szerbiától menedéket igénylő migránsok egy csoportja
A határsértőket hajnali három óra körül észlelték infravörös kamerákkal Temesmóra (Moravita) térségében, a határtól körülbelül kétszáz méternyire fogták el őket.
A csoport tagjait a román határrendészet temesmórai kirendeltségére vitték kihallgatásra, ahol kiderült, öt afganisztáni és öt pakisztáni állampolgárról, 16 és 28 év közötti fiatal férfiakról van szó, akik - elmondásuk szerint - Nyugat-Európába akartak eljutni a zöldhatáron keresztül.
A román határrendészet közölte: tiltott határátlépésért indít büntetőeljárást ellenük, ugyanakkor felvette a kapcsolatot a szerb hatóságokkal, hogy a két ország közötti visszafogadási egyezmény alapján előkészítse a migránsok visszaküldését Szerbiába.
Az utóbbi hónapokban a román-magyar határon is számos esetben fogtak el olyan migránsokat, akik Romániától már menedéket kértek, de nem várták meg kérelmük elbírálását, hanem illegálisan próbálták folytatni útjukat Nyugat-Európa felé.
A román büntetőtörvénykönyv már a migrációs válság előtt bűncselekménynek minősítette és hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta az illegális határátlépést, az embercsempészetet pedig kettőtől hét évig terjedő börtönnel büntetik.
MTI

Hozzászólások