Romániában is közlekedési gondokat okoz a márciusi tél

Főleg a Bukarest és a Fekete-tenger partvidéke, illetve a főváros és Moldva között közlekedő vonatok halmoztak fel késéseket, több Bukarest-Konstanca járatot pedig törölt is a román állami vasúttársaság (CFR).

Ez alkalommal nem a hóátfúvás vagy a váltók elfagyása, hanem főleg a felső vezetékek jegesedéséhez vezető ónos eső okozott fennakadásokat. A CFR - ahol lehetett - dízel meghajtásúakra cserélte a villanymozdonyokat, de erre nem mindenütt volt lehetőség, és a csere is jelentős késéseket okozott. Ugyancsak a jegesedés, illetve a jegesedésgátlók igénybevételére fordított többletidő okoz késéseket a bukaresti nemzetközi repülőtéren, ahol a Lufthansa frankfurti vagy a Tarom prágai járata több mint egyórás késéssel indult hétfőn.



Vasárnap éjszaka a fővárost a tengerparttal összekötő A2-es autópálya egy több mint száz kilométeres szakaszát zárva tartották az ónos eső miatt előállt fokozott balesetveszély miatt. Hétfő reggel már egyetlen főútvonal sem volt lezárva, de az ország déli felén az országutak továbbra is csúszósak, és sokhelyütt csak lépésben lehet haladni. Bár alig néhány centiméternyi a hóréteg vastagsága, az erős szél, a fagypont alatti hőmérséklet és a folyamatos havazás miatt a bukaresti utcák havasak, jegesek, hókásásak maradtak, hétfő délelőttig csak a forgalmasabb főutakról sikerült eltakarítani a havat.

A mentősök hétfőre virradó éjszaka 29 hajléktalant vittek be az utcákról a melegedőhelyekre, 33 embert pedig ficammal vagy töréssel szállítottak kórházba. Az ország déli megyéire és a fővárosra sárga (elsőfokú), a Fekete-tenger partján található Konstanca megyére pedig narancssárga (másodfokú) jegesedésriasztást adott ki hétfő délután 2 óráig a meteorológiai szolgálat. Az úttesten kialakuló jégréteg mellett a vezetékekre és faágakra ráfagyott csapadék is balesetveszélyes, mert leszakíthatja a vezetékeket, letörheti az ágakat.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com