Romániai elnökválasztás - Délután 4-ig a jogosultak 44,5 százaléka voksolt

A szavazásra jogosult 18,3 millió román állampolgár 44,5 százaléka adta le voksát 16 óráig a romániai elnökválasztáson - közölte vasárnap az országos választási iroda.

victor-ponta3Ez a részvétel csaknem tíz százalékkal magasabb mint a két hete rendezett első fordulóban délután négy órakor regisztrált részvétel, de a legutóbbi, 2009-es elnökválasztáson 16 órakor feljegyzett jelenlétet is majdnem öt százalékkal felülmúlja.

Az átlagnál nagyobb részvételt az ország déli részén, a Duna menti megyékben jegyezték fel, a legkisebbet Székelyföldön. Hargita megye a sereghajtó 30,74 százalékos részétellel, Kovászna az utolsó előtti 32,27 százalékkal.

A külföldi szavazóköröknél a román média szerint sokhelyütt hosszú sorok alakultak ki, és kérdéses, hogy sikerül-e minden sorban állónak leadnia voksát urnazárásig. A szavazókörök mindenütt helyi idő szerint 21 óráig tartanak nyitva. Teodor Melescanu külügyminiszter közölte, hogy vasárnap a nap első felében több mint háromszor annyian voksoltak külföldön mint a november 2-ai első fordulóban.

A román állampolgárok Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) kormányfő és Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere közül választják meg az ország elnökét a következő öt évre.

A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján készülő becsléseket az esti urnazáráskor, magyar idő szerint 20 órakor ismertetik a hírtelevíziók.

Az első részeredményeket hétfő hajnalban teszi közzé az országos választási iroda.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com