Székely autonómia - Az ET tanácsadó testületének napirendjén a székelyföldi önkormányzati határozatok ügye

Az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának bürója megbízta a Kongresszus monitoring-bizottságát, hogy tárgyalja meg a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak ügyét, ugyanakkor levélben kérte fel Románia illetékes miniszterét, hogy fejtse ki a kormány álláspontját - közölte csütörtökön a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

szntAz MTI bukaresti irodájához is eljuttatott közlemény szerint az ET tanácsadó testülete azt követően döntött így, hogy sorra érkeztek Strasbourgba a székelyföldi önkormányzatoktól az SZNT felhívására elfogadott autonómiapárti határozatok.

Az SZNT februárban intézett felhívást a Székelyföld 153 önkormányzatához, hogy határozatban nyilvánítsák ki az autonómia iránti igényüket és azt, hogy egyetlen, különálló közigazgatási egységhez akarnak tartozni. A területi autonómiát célzó határozattervezet azt is tartalmazza, hogy ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.

A székelyföldi megyék prefektusai (kormánymegbízottjai) törvénytelennek nevezték az SZNT felhívására elfogadott autonómiapárti önkormányzati határozatokat, illetve megtámadták azokat a közigazgatási bíróságon.

Az SZNT csütörtöki közleménye szerint Gyergyószentmiklós és Makfalva polgármestere elutazott a monitoring-bizottság július 3-i ülésére a moldovai Chisinauba, hogy ott szóban is tájékoztassák a testületet a Romániában küszöbön álló közigazgatási átalakítás veszélyeiről. Ugyanakkor Tamás Sándor Kovászna megye közgyűlésének elnöke és Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere közös levélben fordultak a monitoring bizottság elnökéhez, amelyben azt kérték: a bizottság legközelebbi kihelyezett ülését tartsa Sepsiszentgyörgyön, hogy legyen lehetőségük a helyszínen tájékozódni.

A monitoring-bizottság elnöke úgy döntött, hogy ezekre való tekintettel a témát a következő ülésre halasztja, amelyre hivatalos meghívót küldenek majd az érintetteknek is - tudatta az SZNT sajtószolgálata.
Az SZNT szerint a nemzetközi szervezetek figyelme arra késztetheti Romániát, hogy ne hajtson végre vállalt kötelezettségeit sértő közigazgatási átszervezést. A szervezet arra is figyelmeztet, hogy a nemzetközi fórumok további fellépése nagy mértékben függ attól, hogy a közeljövőben még hány határozatot kapnak kézhez, ezért a kérdés haladéktalan napirendre tűzésére kérte fel azokat a székelyföldi önkormányzatokat, amelyek még nem fogadtak el autonómiapárti határozatot.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com