Székelyzászló-ügy - Újabb lobogót vontak fel Sepsiszentgyörgy központi parkjában

Újabb székely zászlót vontak fel a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi vezetői Sepsiszentgyörgy központi parkjában, miután a korábbi eltávolítását rendelte el a Brassói Táblabíróság.

szekely_zaszloKulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének az elnöke egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a Brassói Táblabíróság jogerős ítélete Antal Árpádot, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott polgármestert kötelezte a zászló eltávolítására.

"Nem kívántunk gondot okozni a polgármesternek, ezért csütörtökön mi magunk eltávolítottuk a zászlót, és a mai (pénteki) nap folyamán egy másik székely zászlót tűztünk ki helyére" - idézte Kulcsár Terza Józsefet a Mediafax hírügynökség.

A politikus azt is elmondta, nem kértek városházi jóváhagyást az újabb zászlófelvonáshoz. Az Agerpres hírügynökség azt is idézte a politikustól, hogy a gesztussal a magyar csapatok 74 évvel ezelőtti sepsiszentgyörgyi bevonulására is kívántak emlékezni.

"Hirdesse ez a zászló a szabadságot. Úgy gondoljuk, hogy a székelyeknek jogukban áll használni saját szimbólumaikat. Senki nem veheti el tőlünk a nyelvünket, a kultúránkat és a jelképeinket" - jelentette ki az MPP Kovászna megyei elnöke.

A korábbi székely zászlót 2013. június 4-én, a városban tartott trianoni megemlékezés keretében vonták fel a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban az MPP kezdeményezésére. A zászló ellen a prefektus emelt kifogást, a Brassói Táblabíróság jogerős ítélete pedig szeptember 10-ig adott haladékot a zászló eltávolítására.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com