Sztrájkolnak a romániai légiforgalom-irányítók

A román sztrájktörvény nem teszi lehetővé a légiforgalom-irányítás teljes leállítását, a ROMATSA alkalmazottainak sztrájk esetén is biztosítaniuk kell a menetrendszerű járatok legalább egyharmada, valamint a kormányzati és sürgősségi feladatokat ellátó légi járművek földi irányítását.

A romániai repülőtereken a kijelzők a járatok késését - néhány esetben törlését - mutatják. Azt, hogy mely gépek szállhatnak fel, nem a szakszervezet vagy a ROMATSA vezetősége dönti el, hanem az európai légi közlekedés biztonságáért felelős Eurocontrol. Valentin Iordache, a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtér kommunikációs igazgatója azt tanácsolta az utasoknak, hogy vegyék fel a kapcsolatot a légitársasággal, hogy megtudják, indul-e az a járat, amire jegyet váltottak és mekkora késés várható. A szóvivő szerint egyelőre főleg késésekről van szó, a sztrájknak akkor lehet komolyabb következménye, ha két óránál tovább tart. Az ország legnagyobb repülőtere naponta mintegy 150 járatot fogad és ugyanennyit indít.



A ROMATSA vezetősége a bíróságtól kérte a sztrájk betiltását, arra hivatkozva, hogy a szakszervezet megsértette a munkajogi törvényt. A bukaresti törvényszék munkakonfliktusokkal foglalkozó részlegén fél kilenckor kezdődött a kereset tárgyalása, de a döntést a kora délutáni órákra halasztották. A ROMATSA dolgozói május 12-én kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, az akkori munkabeszüntetés mintegy kétszáz polgári járatnál okozott késést. A mostani határozatlan idejű munkabeszüntetésről múlt héten döntött a szakszervezet, mert a figyelmeztető sztrájkot követően sem tudott megegyezni a munkáltatóval ötvenpontos követeléslistája teljesítéséről.

A szakszervezeti vezetők azt állítják: nem nagyobb fizetésekért sztrájkolnak, hanem a ROMATSA vezetőségével elégedetlenek, azt mondják, a vállalatot csőd fenyegeti. A szakszervezet a gyorsan növekvő légiforgalomra hivatkozva létszámbővítést kér, arra figyelmeztetve, hogy a légi irányítók túlterheltsége biztonsági kockázattá vált

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com