Tőkés kitüntetése - Sürgeti Basescu döntését az elismerés visszavonását kezdeményező EP-képviselő

Felhívást intézett Traian Basescuhoz Corina Cretu román szocialista európai parlamenti képviselő, aki azt kérte a román államfőtől, ne halogassa tovább Tőkés László román állami kitüntetésének megvonását.

Vice President  László TŐKÉSA román EP-képviselő Kolozsváron sajtótájékoztatón nyilatkozott erről. Cretu szerint Basescunak mielőbb döntenie kell, mert már több mint fél év telt el Tőkés Lászlónak a vitatott tusnádfürdői nyilatkozata óta.

Tőkés László akkor azt kérte, Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében. Ezt követően kezdeményezték a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért 2009-ben Tőkés Lászlónak ítélt Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatának a visszavonását.

Augusztusban elsőként Traian Basescu bírálta az erdélyi magyar EP-képviselőt, majd Victor Ponta miniszterelnök kérte a kitüntetés visszavonását. Formailag azonban nem tehette meg, ezért Cretu - aki a kitüntetés egyik birtokosa - kezdeményezte a becsületbíróság összehívását, amely tavaly novemberben az érdemrend megvonását javasolta Basescunak. Cretu emlékeztetett, hogy a becsületbíróság már január 9-én közzétette az indoklását, ezért érthetetlennek tartja Basescu "késlekedését".

"Traian Basescu feladata eldönteni, hogy megvonja vagy nem a kitüntetést, nem értem, miért kerüli a döntést, hiszen már fél év telt el a nyilatkozat óta" - hangoztatta az EP-képviselő. Szerinte elfogadhatatlan, hogy a román ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL), valamint Basescu nem foglal állást Tőkésnek "a románok ellen irányuló rendszeres támadásaival" kapcsolatban.

Basescu korábban kifejtette, csak abban az esetben fogadja el a becsületbíróság javaslatát, ha alaposan megindokolja a kitüntetés visszavonását. Az óvatosságát azzal indokolta, hogy esetleg pert veszíthet az elnöki hivatal a bíróságon, amennyiben nem születik jogilag helytálló döntés.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com