Tudose-nyilatkozat: Bocsánatot kért szavaiért a volt román kormányfő
Tudose egy január 10-i tévéműsorban egy hasonlat révén áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat.
A pártján belüli hatalmi harc nyomán nemrég lemondatott politikus közösségi oldalán azt írta: kijelentésével az állami jelképekről szóló törvények betartatásának szükségességére utalt, és a törvény betartatásával kapcsolatos felelősségükre akarta figyelmeztetni a köztisztviselőket.
"Ezúton is nyilvánosan bocsánatot kérek minden olyan közösségtől, illetve a kisebbségek minden olyan tagjától, amelyek és akik gyűlöletszításként vagy erőszakra való felbujtásként érthető nyilatkozatom miatt sértve érezték magukat" - írta Facebook-oldalán a volt kormányfő.
MTI

Hozzászólások