Romániában figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív munkaszerződés helyett új szerződést követelő postások - jelentette be kedden Mircea Bulacu, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) alelnöke.A News.ro hírportál által idézett érdekképviseleti vezető szerint a román posta alkalmazottainak kétharmada minimálbérből él. A szakszervezet havi 400 lejes (32 ezer forint) nettó alapbéremelést és a "hűségpótlékok" 5-10 százalékos növelését követeli számukra.
    

Bulacu azt mondta, hogy amennyiben a posta vezérigazgatója nem kezd érdemi tárgyalásokat a postai alkalmazottak túlnyomó többségének érdekeit képviselő szakszervezeti szövetséggel, és nem találnak megoldást bérköveteléseikre, egy héten belül általános sztrájkot hirdetnek. Szerinte a posta megbénulása az ország lakosságának mintegy felére kiható következményekkel fog járni, tekintettel arra, hogy a postások kézbesítik több mint ötmillió nyugdíjas járandóságát, ők juttatják el a jogosultaknak a szociális segélyeket és a munkaügyi minisztérium által folyósított egyéb támogatásokat, valamint a posta viszi ki országszerte a címzetteknek a bírósági idézéseket.
    

Az állami tulajdonban lévő posta részvényeinek 93,52 százalékát a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium, 6,48 százalékát pedig a kárpótlási vagyonalap, a Fondul Proprietatea birtokolja. A 23 ezer alkalmazottat foglalkoztató román posta a 19 millió lakosú országban mintegy 5500 fiókkal rendelkezik, a 2022-es évet pedig 1,46 milliárd lejes üzleti forgalom mellett 11,3 millió lejes nettó nyereséggel zárta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

http://ujhazak.com