Romániában mesterséges intelligenciát alkalmazó "tiszteletbeli tanácsadó" segíti a kormány munkáját

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában egy mesterséges intelligenciát (AI) alkalmazó, ION-nak nevezett beszélő robot segíti ezentúl a kormány munkáját, amelyet a szerdai kormányülésen "tiszteletbeli tanácsadóként" mutatott be kollégáinak és az ország lakosságának Nicolae Ciuca miniszerelnök."A ION projekt egy olyan rendszer, amely mesterséges intelligencia segítségével a közösségi médiában megjelenő információkból gyorsan és automatikusan rögzíti a romániaiak véleményét, nézeteit és kívánságait" - magyarázta a kormányfő. Ciuca elmondta: több romániai egyetem és vállalat AI-szakértőiből álló önkéntes munkacsoport dolgozik a ION-projekt fejlesztésén, nekik köszönhetően a bukaresti kormány lehet az első, amely mesterséges intelligenciát használ tanácsadóként.
    

A kezdeményezésről beszámoló román média szerint ION egyfajta ügyfélszolgálati terminálja lesz a román kormánynak, amely a közhangulat alakulásáról, a közösségi oldalak legvitatottabb témáiról, az embereket foglalkoztató legégetőbb gondokról hivatott szintéziseket készíteni a kormánytagoknak. Ahhoz azonban, hogy feladatát elláthassa, ION-nak rengeteg információra van szüksége és sokat kell még tanulnia. Az állampolgárok a ion.gov.ro honlapon vehetik fel a kapcsolatot a kormány tiszteletbeli tanácsadójával, de a tervek szerint később ION is felkeresi őket, legalábbis a projekt fejlesztői azt tervezik, hogy elviszik az ország kis- és nagyközösségeibe, különböző rendezvényekre.
    

ION (János) egy környezetét tükröző embernagyságú, mondandóját felirat formájában is megjelenítő monitorként vett részt a kabinet ülésen, Ciuca pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a ION név tükörképe a román NOI (mi) személyes névmásnak. A kormányfő szerint a robot óriási tanulási kapacitással rendelkezik, és ezt bemutató párbeszédet kezdeményezett vele, felszólítva, hogy szóljon néhány szót a jelenlevőkhöz.
    

Miután bemutatkozott, ION elmondta, az a szerepe, hogy tükrözze a román társadalmat. ION-nak a jelek szerint rengeteg dolga volt első munkanapján: a megadott internetes cím több órán keresztül elérhetetlennek bizonyult, csütörtökön pedig a robot csak annyit jelzett a számára küldött üzenetek kapcsán, hogy rögzítette azokat, de nem válaszolt rájuk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com