Steinmeier: nincs új hidegháború, Medvegyevet félreértették

Nem kezdődött új hidegháború, és az orosz miniszterelnök sem erről szólt az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC) elmondott beszédében - mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szombaton a bajor fővárosban zajló fórumon.Frank-Walter SteinmeierA német diplomácia vezetője a rendezvény külügyminiszterek vitája nevű pódiumbeszélgetésén hangsúlyozta: "egész biztosan nem vagyunk hidegháborúban".

Az újságírók talán nem értették pontosan Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő szavait, aki sokkal inkább arról beszélt, hogy "el kell kerülni egy újabb hidegháborúhoz vezető helyzetet" - mondta Frank-Walter Steinmeier.

A nemzetközi viszonyokat hidegháború helyett inkább új típusú konfliktusok jellemzik, és országok közötti konfliktusok helyett inkább államok és nem állami szereplők egymásnak feszülése, ezért a történelmi analógiák nem is igen alkalmasak a jelen magyarázatára és megértésére - fejtette ki a miniszter.

Közben az orosz kormány kiadta a miniszterelnök orosz nyelven elmondott, az oroszul nem beszélő hallgatóknak tolmácsok által közvetített beszéde angol fordítását, amelyben az áll, hogy "őszintén szólva gyorsan sodródunk egy új hidegháború korszaka felé".

Frank-Walter Steinmeier a német külpolitika feladatairól szólva kiemelte: a menekültválság megmutatta a németeknek, hogy a konfliktusok "házhoz jönnek", és így már nem elméleti szinten merül fel az újraegyesített Németország nemzetközi felelősségvállalásának kérdése, hanem "nagyon konkrét és közvetlen" formában.

Ezért a német diplomácia az eddiginél is nagyobb erővel törekszik a válságok megoldására a nemzetközi porondon, Willy Brandt néhai német kancellár nyomdokain az "okos reálpolitika" elvét követve, amely szerint "a világot el kell fogadni olyannak, amilyen, de nem szabad úgy hagyni".

Németország elsősorban a közel-keleti válságok rendezésért küzd, hiszen minden egyéb csak az európai menekültválság "tüneti kezelését", és nem az okok megszüntetését jelentené - mondta a német külügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzése katonai erővel önmagában nem teremt békét, és hosszú távú, szisztematikus munkára van szükség a térség ingatag államainak stabilizálásához.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elmondta: az Egyesült Államok és az EU megtagadja az együttműködést és "ellenségnek tekint minket", továbbá elfogadhatatlan módon a szíriai katonai műveletek leállítására akarja kényszeríteni Oroszországot, de a maguk részére fenntartja a jogot a légicsapások folytatására.

Hozzátette: már nem is annyira biztos, hogy olyan nagy siker a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (ISSG) müncheni külügyminiszteri találkozóján kötött megállapodás a harcok miatt elzárt települések humanitárius segélyezésről és a harcok leállításáról a kormány és a mérsékelt ellenzéki erők között.

A beszélgetés vezetőjének kérdésére Szergej Lavrov 49 százalékra becsülte az ISSG-megállapodás sikerének esélyét, Frank-Walter Steinmeier pedig 51 százalékra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com