Súlyos földrengés rázta meg Vanuatut

Erős, 7,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Vanuatut kedden, az első jelentések szerint súlyos károk keletkeztek, és áldozatok is vannak. Szökőárriasztást is kiadtak, de két órával később visszavonták.A földrengés középpontja 57 kilométer mélyen volt, 30 kilométerre nyugatra a Csendes-óceán déli részén fekvő szigetcsoport legnagyobb városától, Port Vilától.

Nem sokkal később egy 5,5-es erősségű utórengés is bekövetkezett.

A földrengés miatt a távközlési összeköttetések és az internetes tájékoztatás is megszakadt, de az első információk szerint a katasztrófa jelentős károkat okozott. A Fidzsi-szigeteken székelő vöröskereszt-központ szóvivője úgy nyilatkozott, hogy vanuatui irodájuk vezetője jelentős pusztításról számolt be, de később elvesztették vele a kapcsolatot. A vanuatui televízió sérülteket mentő csoportokról közölt felvételeket. Egy helyi újságíró X közösségi oldalon közzétett bejegyzése szerint a rendőrség egy halálos áldozatról és több, kórházba szállított sérültről számolt be.

Port Vilában jelentős károk keletkeztek külföldi diplomáciai képviseletek épületeiben is. Az Egyesült Államok átmenetileg leállította nagykövetségének munkáját. Vanuatu körzetére a hatóságok a földrengés után szökőárriadót adtak ki, de ezt később visszavonták. Ausztrália és Új-Zéland hatóságai azt közölték, hogy országaik térségében nem kell cunamitól tartani.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com