Szaúdi külügyminiszter: előrelépések történtek az Iránnal folytatott egyeztetéseken, de ez még nem elég

Történtek előrelépések a szaúdi-iráni egyeztetéseken, ám még az eddig elért eredmények még nem elegendőek - fogalmazott a davosi Világgazdasági Fórumon a szaúdi külügyminiszter, akinek szavait az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió idézte szerdán.A közel-keleti biztonságról szóló panelbeszélgetésen Feiszal bin Farhán Ál Szaúd azt hangsúlyozta: Rijád "kinyújtja kezét Teherán felé", és a síita államon van a sor, hogy megmutassa, érdemes a bizalomra. Irán és Szaúd-Arábia között hat éve szűntek meg a diplomáciai kapcsolatok, miután 2016-ban Iránban szélsőségesek megtámadták Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét. Ezt követően Rijád az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) iráni diplomatáit is kiutasította. A két ország több, a térségben zajló konfliktusban - egyebek között a jemeni és a szíriai polgárháborúban - szemben álló feleket támogat.
    

Az elmúlt hónapokban mindazonáltal már több, iraki közvetítéssel tető alá hozott egyeztetést tartottak. A héten mind Ebrahim Raíszi iráni elnök, mind a síita állam külügyminisztere Hoszein Amirabdollahián leszögezte, hogy az iráni külpolitika kiemelten fontosan kezeli az Iránnal szomszédos országokkal ápolandó barátságos viszonyt.
    

A szaúdi tárcavezető emellett kitért az izraeli-palesztin helyzetre is, és a béketárgyalások azonnali újrakezdését sürgette. Kijelentette, hogy - "ellentétben egyes híresztelésekkel" - még mindig remélik a rendezést Izraellel, aláhúzva, hogy a térség állami és Izrael közötti viszony normalizálása "rengeteg előnnyel" járhat, "ám ezeket az előnyöket csakis a palesztin kérdés rendezésével lehet kiaknázni".
   

A külügyminiszter érintette a szíriai polgárháború témáját is, és elmondta: megoldást kell találni egyebek között a harcok nyomán kialakult menekültkérdésre is. Libanonnal kapcsolatban úgy vélte, Bejrútnak mielőbb reformokat kell végrehajtania a jogállamiság helyreállítása érdekében. Libanonban a hét végén tartott parlamenti választások nyomán megizmosodott a Szaúd-Arábia támogatta Libanoni Erők, míg a Teherán támogatását élvező Hezbollah szövetségesei mandátumokat vesztettek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com