Szerbia és Koszovó kész az együttműködésre a koszovóiak illegális migrációja ügyében

Isa Mustafa koszovói és Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök megállapodott abban, hogy együtt fognak működni a koszovóiak tömeges, illegális migrációjának megfékezése érdekében - közölte kedden Brüsszelben a hajnali órákba nyúlt egyeztetés után Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Szerbia

Az uniós közvetítés mellett a szerb-koszovói viszony normalizálásáról folytatott kétoldalú kormányfői egyeztetéssorozatot hétfő este újították fel, miután mind a két miniszterelnöki poszton, mind az uniós főképviselői tisztség betöltésében változás történt. A legutóbbi, tavaly megtartott ilyen jellegű eszmecserén még Catherine Ashton képviselte az Európai Uniót, Ivica Dacic a belgrádi, Hashim Thaci pedig a pristinai kormányt.
A mostani ülés részben a hivatali elődök által elért eredmények értékelése jegyében zajlott.

Mint Mogherini közölte, sikerült véglegesíteni az igazságügyi kérdéskörben - azon belül a koszovói igazságszolgáltatási rendszerről - kidolgozott szerb-koszovói megállapodást. Ezzel az uniós főképviselő értékelése szerint a korábban megkötött politikai megállapodás végrehajtásának olyan, kulcsfontosságú fejezetét tudták lezárni, amely lényegesen javítja majd a térségben élők helyzetét.

A miniszterelnökök emellett igyekeztek kijelölni a szerb-koszovói viszony normalizálását célzó további főbb tevékenységi irányokat is, valamint megvitattak olyan időszerű problémákat, mint amilyen a jelentősen megnövekedett koszovói migránstömeg ügye. Ebben a kérdésben együttműködési készségüket hangoztatták. A Nyugat-Balkánon egyedül a koszovóiaknak van szükségük vízumra az unióba való beutazáshoz. Brüsszel szerint most Pristinának nem a vízumliberalizációt kellene szorgalmaznia, hanem szigorítania kellene az ellenőrzést a szerb-koszovói átkelőknél, és tájékoztatnia kellene a lakosokat arról, mi vár rájuk, ha útra kelnek.

Bekim Collaku, az európai integrációs ügyekkel foglalkozó koszovói miniszter kedden a European Policy Centre (EPC) nevű brüsszeli elemző műhely rendezvényén egyebek közt felpanaszolta, hogy a szerb hatóságok saját területükön át közúton vagy vasúton nem, csak légi úton engedik Magyarországról Koszovóba visszaszállítani a koszovói illegális migránsokat, menekültstátus iránti kérelmük magyarországi elutasítása után.
A kétoldalú viszony normalizálásának a legfőbb nehézsége abban áll, hogy minden gyakorlati problémára olyan megoldást, formulát kell találni, amely figyelembe veszi azt: Belgrád hivatalosan máig nem hajlandó elismerni a tőle 2008-ban elszakadt Koszovó önálló államiságát. Annyit már sikerült elérni a normalizálás rögös útján, hogy Brüsszel hajlandó legyen hivatalos EU-tagjelölti jogállást adni Belgrádnak, sőt Szerbia tavaly jauárban hivatalosan a csatlakozási tárgyalásokat is megkezdte. E tárgyalásokon azonban még hosszú utat kell bejárni, és több vezető uniós politikus - így például Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke - nem rejti véka alá véleményét: az út végén Szerbiának el kell majd ismernie Koszovót. Jelenleg azonban az EU nem egységes ebben: öt tagországa - Ciprus, Görögország, Románia, Spanyolország és Szlovákia - szintén nem ismeri el Koszovó függetlenségét.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com