Szergej Lavrov: a fekete-tengeri hajózás biztonságáról tárgyaltak Rijádban

A fekete-tengeri hajózás biztonságának kérdéseiről tárgyalt az orosz és az amerikai küldöttség hétfőn Rijádban - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden a Pervij Kanal tévécsatornának nyilatkozva.Az orosz és az amerikai elnök, Vlagyimir "Putyin és (Donald) Trump megállapodásának megfelelően, mindenekelőtt a fekete-tengeri biztonságos hajózás kérdéseit vitatták meg" - mondta a tárcavezető.

Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök még március 18-i telefonbeszélgetése során vetette fel ezt a témát. Az orosz diplomácia vezetője közölte, Moszkva támogatja a fekete-tengeri kezdeményezés mindenki számára elfogadhatóbb formában történő újraindítását. Mint mondta, Oroszország kiszámítható gabona- és műtrágyapiacot akar. Hangsúlyozta, hogy Oroszország aggódik Afrika, a globális Dél és a Kelet országainak élelmezésbiztonsága miatt, amely megszenvedi a "Nyugat játszmáit".

Lavrov szerint a rijádi találkozón az orosz küldöttség arra kérte Washingtont, hogy az új fekete-tengeri kezdeményezésben ne legyen helye kétértelműségnek. Anélkül, hogy nevén nevezte volna Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, a miniszter azt hangoztatta, hogy "bemondásra nem hihetünk ennek az embernek".

A fekete-tengeri kezdeményezés, más néven a gabonaalku célja az volt, hogy az ukrán gabonát elszállítsák a fekete-tengeri kikötőkből, valamint normalizálják az orosz mezőgazdasági termékek és műtrágyák világpiaci exportját.

Arra hivatkozva, hogy az alku fő célja, a rászoruló országoknak történő gabonaszállítás nem valósult meg, és az Oroszországgal szembeni kötelezettségek sem teljesültek, Moszkva 2023 júliusában elállt az alkutól.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak bejelentette, hogy nem fogják nyilvánosságra hozni a Rijádban több mint 12 órán át folytatott orosz-amerikai megbeszélések eredményeit.

"Végül is technikai jellegű megbeszélésekről beszélünk. Ezek olyan tárgyalások, amelyek a részletekben való elmélyüléssel járnak, ezért a technikai megbeszélések tartalmát biztosan nem fogják nyilvánosságra hozni, erre nem kell számítani. Ez az első, a második pedig az (…), hogy a fővárosokban most elemzik az elkészült jelentéseket, és utána lehet majd bizonyos értelmezésekről beszélni" - mondta.

Peszkov hozzátette, hogy az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolattartás folytatódik, de további találkozókkal kapcsolatban egyelőre nincsenek konkrétumok, a Moszkva, Kijev és Washington képviselői közötti tárgyalások lehetőségéről sem beszéltek még. Nem született megállapodás egy Putyin és Trump elnök közötti újabb telefonos kapcsolatfelvételről sem.

A hétfői rijádi "technikai" találkozó után Grigorij Karaszin, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottság elnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek annyit mondott, hogy az amerikai küldöttséggel folytatott megbeszélések nehezek, de konstruktívak voltak. Az Ukrajnáról folytatott párbeszédről szólva közölte, hogy az álláspontok nem mindig egyeznek, de a felek keresik az interakció formáját, és ilyen lehetőség adódott. Moszkva és Washington egyetért abban, hogy az ukrán válsággal kapcsolatos kérdésekben együtt kell működni.

Karaszin a TASZSZ-nak azt hangoztatta, hogy az Oroszország és az Egyesült Államok közötti tárgyalások a nemzetközi közösség, köztük az ENSZ és "egyes országok"részvételével folytatódnak majd. Kifejezte meggyőződését, hogy az amerikai fél is érdekelt a párbeszéd folytatásában. Peszkov kedden nem pontosította, hogy mely országokra gondolhatott a szenátor.

A Kreml szóvivője kitért arra az incidensre is, amelyben az ukrán hadsereg két HIMARS-rakétával célzott csapást mért egy civil gépjáróre a luhanszki régióban lévő Kreminna környékén, aminek következtében életét vesztette Andrej Panov, a Zvezda katonai tévécsatorna operatőre, Alekszandr Szirkeli, a forgatócsoport gépkocsivezetője és Alekszandr Fedorcsak, az Izvesztyija haditudósítója, valamint még három ember. Nyikita Golgyin, a Zvezda tudósítója súlyosan megsebesült egy 15 éves kamasszal együtt. Hétfőn a Kurszk megyei Szudzsai járásban megsebesült Mihail Szkuratov, a TASZSZ tudósítója is.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az ügyben terrorcselekmény és újságíró szakmai tevékenységének akadályozása címén büntetőeljárást indított. Peszkov emlékeztetett: Oroszország folyamatosan felhívja a világ figyelmét arra, hogy Kijev "vadászik" orosz újságírókra.

"Természetesen a világközösség reakcióját nagyon-nagyon elégtelennek tartjuk. Sokan egyszerűen nem hajlandóak reagálni, ami a mi szempontunkból megbocsáthatatlan" - mondta. Hangot adott álláspontjának, miszerint az orosz újságírók meggyilkolása ismét megerősíti, hogy helyes volt megindítani Ukrajnában a "különleges hadműveletet".

Kérdésre válaszolva, az amerikai TIME magazinban megjelent fotóval kapcsolatban, amelyen Volodimir Zelenszkij a kijevi hivatalában egyebek között egy olyan festmény előtt pózol, amely a lángoló moszkvai Kremlt és Lenin-mauzóleumot ábrázolja, Peszkov kijelentette:

"Ezt sehogy sem kommentálnám. Valószínűleg ez ábrázolja a legjobban annak a személynek a lelki fejlettségi szintjét és belső állapotát, aki ilyen fotókon pózol. Mindenesetre nem válik dicsőségére azoknak, akik az ilyen fotókat készítik, akik közzéteszik őket, és akik ilyen fotókon pózolnak."

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com