Szijjártó: kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozunk létre Bangladessel

Banglades a világ legnépesebb országa, és az egyik leggyorsabban növekedő gazdaságával is rendelkezik, "ez pedig megteremti az alapot arra, hogy egy kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozzunk létre, amely magyar cégeknek megteremti a piacra lépés lehetőségét" a dél-ázsiai országban - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Dakkában tárgyalt A. K. Abdul Momen bangladesi külügyminiszterrel.A tárcavezető szerint az együttműködés azért is jelentős, mert egy új világgazdasági rend jön éppen létre, hatalmas verseny van az országok és vállalatok között az egyre jobb pozíciókért. A magyar vállalatok számára fontos, hogy egy ilyen nagy, körülbelül 170 milliós piacon is meg tudjanak jelenni, Banglades számára pedig fontosak a technológiai fejlesztések, amelyeket a magyar vállalatok tudnak is biztosítani.

    
Szijjártó Péter szerint három fő területen történő együttműködésben állapodtak meg, köztük a nukleáris energia terén. Banglades most építi az atomerőművét, amelynek két reaktora 2024-25-től fog működésbe lépni. Tekintettel arra, hogy Magyarország már körülbelül négy évtizede használ nukleáris energiát, Bangladesben komoly érdeklődést mutatnak a magyar képzési és oktatási lehetőségek iránt. Banglades jövendőbeli nukleáris mérnökei és szakértői közül jónéhányat Magyarországon fognak képezni - mondta a tárcavezető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com