Szíria - Hollande: Aszad nem hiteles tárgyalópartner

Francois Hollande francia államfő csütörtökön megerősítette, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt nem tekinti "hiteles tárgyalópartnernek" az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni harcban és Szíria jövőjének előkészítésében, miután "népe balsorsáért elsősorban ő a felelős".

Francois HollandeA francia elnök, miután hivatalában fogadta Háled Hudzsát, a nyugati államok által támogatott Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) nevű ellenzéki ernyőszervezet elnökét, közleményben hívta fel a figyelmet a szíriai politikai átmenet érdekében megkezdett genfi tárgyalások folytatásának fontosságára. Hollande szerint ez "az egyetlen lehetséges megoldás a szíriai nép összefogására, a legitim elképzelések megvalósítására, a terrorista csoportok felszámolására és a béke helyreállítására".

A találkozó után Háled Hudzsa a sajtó képviselőinek jelezte: a szíriai elnök távozása "soha nem volt előfeltétel, még Genfben sem", ahol 2012 júniusában kezdődtek tárgyalások.

"Ugyanakkor a tárgyalásokon egyértelműnek kellene lennie, hogy azok Bassár el-Aszád távozásához vezetnek" - hangsúlyozta az emigrációban élő, mérsékelt szíriai ellenzék vezetője.

A nemzetközi közösség 2012-ben abban egyetértett, hogy a válság rendezéséhez egy olyan átmeneti kormányra van szükség, amely tejhatalmat élvez, s amelyben a rezsim és az ellenzék is képviselteti magát. Ez azonban soha nem jött létre.

"Új stratégiát kell elindítani, párbeszédet kezdeményezve valamennyi ellenzéki csoporttal és személyiséggel, akik a szabadságra, a jogra és valamennyi vallási közösség tiszteletben tartására alapozva egy új Szíriát akarnak létrehozni" - fogalmazott az 50 éves türkmén származású szíriai ellenzéki, aki az 1980-as években hagyta el Szíriát, ahol többször is bebörtönözték, majd Törökországban élt emigrációban.

Hudzsát januárban választották meg a meggyengült és megosztott SZNK vezetőjének. Legfőbb feladatának a szervezet hitelének visszaszerzését tekinti.

A francia elnök az Elysée-palota közleménye szerint a megbeszélésen emlékeztetett arra, hogy Bassár el-Aszád "népe balsorsának és a szíriai terrorista csoportok megerősödésének legfőbb felelőse", ezért "nem hiteles tárgyalópartner az Iszlám Állam elleni harcban és Szíria jövőjének előkészítésében".

Hollande azt is jelezte, hogy "Franciaország politikailag és operációs szempontból is támogatja az Iszlám Állam ellen a frontvonalon harcoló demokratikus ellenzék erőit", valamint üdvözölte, hogy az SZNK kezdeményezésére a demokratikus ellenzék más szervezetivel párbeszéd kezdődött.

A találkozónak elsősorban szimbolikus üzenete volt egy héttel azután, hogy három francia törvényhozó a szíriai elnökkel találkozott Damaszkuszban, amit a francia kormányzat határozottan elítélt. Hollande egyértelműen jelezni akarta, hogy Franciaország nem kíván stratégiát váltani Bassár el-Aszad irányában.

Franciaország az 5 ezer ellenzéki harcos kiképzését előirányzó, márciusban indult amerikai program keretében vállalt képzési feladatokat. Politikailag pedig továbbra is a mérsékelt ellenzék erőit próbálja meg összefogni. Ennek érdekében februárban Franciaországban tárgyaltak egymással az SZNK és a rezsim által megtűrt ellenzék, a Nemzeti Koordinációs Bizottság képviselői.

A Le Monde című napilapban francia diplomáciai források arra emlékeztettek, hogy négy évvel a polgárháború kitörését követően a rezsim az ország egyharmadát tartja ellenőrzése alatt, de sem a hatalom, sem az ellenzék különböző erői nem elég erősek ahhoz, hogy felülkerekedjenek. A Párizs által elismert egyetlen tárgyalópartner, az SZNK ereje "jelenleg nagyon gyenge", de "meg kell őrizni azokat a szíriai erőket, amelyek szerepet játszhatnak a jövőben, azért, hogy elkerüljük az Aszad és a dzsihadisták közti hamis alternatívát" - idézte az elnöki forrást a Le Monde.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com