Szíria - Rasmussen: még mindig fennáll az erő alkalmazásának a lehetősége

Még mindig fennáll annak a lehetősége, hogy kívülről erőt alkalmazzanak Szíriával szemben, miközben a konfliktus átfogó rendezése csak politikai eszközökkel képzelhető el - vélekedett Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár csütörtökön Brüsszelben a Carnegie Alapítvány rendezvényén.

n"A katonai opció továbbra is napirenden van" - mondta a hallgatóság soraiból feltett kérdésre válaszolva Rasmussen, miután előadást tartott a NATO jövőjéről.

Szerinte miután Szíriában vegyi fegyvert vetettek be, ami a nemzetközi jog súlyos megsértése volt, a katonai beavatkozással való fenyegetés tette lehetővé, hogy amerikai-orosz megállapodás szülessék a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzés alá helyezése és megsemmisítése ügyében, és azt is, hogy Damaszkusz késznek mondja magát vegyi fegyverei átadására.

A NATO főtitkára úgy véli, hogy "a diplomáciai és politikai folyamat lendületének fenntartása érdekében" az erő alkalmazásával való fenyegetést továbbra is fenn kell tartani, függetlenül attól, hogy mire jutnak majd az ENSZ Biztonsági Tanácsában a szíriai vegyi fegyverekről szóló határozat megszövegezésekor.
Mindez azonban nem jelenti azt - hangsúlyozta Rasmussen -, hogy pusztán katonai úton megoldható lenne a szíriai konfliktus.

A NATO jövőjéről elhangzott beszédében az atlanti szövetség első számú civil tisztségviselője arra szólította fel az európai tagállamok kormányait, hogy a gazdasági és pénzügyi válság ellenére tegyenek több erőfeszítést a védelmi beruházások terén, igyekezzenek a jobb egyensúly irányába visszabillenteni az Egyesült Államok és Európa között a védelmi kiadások arányát. Az európai védelmi ipar túlságosan szétaprózott és túlságosan nemzeti kereteken belül marad - mondta.

A szövetség adatai szerint míg a hidegháború végén nagyjából kétharmad-egyharmad arányú volt az Egyesült Államok és a többi NATO-tag egymáshoz viszonyított védelmi tehervállalása, ez a viszonyszám most már háromnegyed-egynegyed.
Rasmussen megjegyezte ugyanakkor: az erős Európához, ahhoz, hogy a kontinens meg tudja őrizni a világ ügyeinek alakulására gyakorolt befolyását és érvényesíteni tudja alapértékeit, "erős politikai akaratra" van szükség.

Az előadást követő beszélgetés során elismerte: a kérdés nagyon kényes, mert amikor a válság miatt vissza kell fogni a szociális kiadásokat, az egészségügyre és az oktatásra szánt pénzeket, akkor egyenesen "politikai öngyilkossággal érhet fel", ha egyedül a védelmi miniszter növeli tárcája költségvetését. Hozzátette ugyanakkor: kapott tagországoktól olyan jelzéseket, amelyek alapján remélni lehet, hogy az európai védelmi kiadások évek óta tartó csökkenésének trendje most már megállítható, sőt, akár vissza is fordítható.

A beszélgetés során felmerült a Kínához fűződő kapcsolat is. Rasmussen a Kínával folytatott párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétójoggal bíró öt állandó tagja közül három - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország - NATO-tag, Oroszországgal pedig rendszeres konzultáció folyik a NATO-Oroszország Tanács keretében, egyedül Kínával nincs intézményes párbeszédfóruma az atlanti szövetségnek.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com