Tajvan először emelt vádat kínai hajóskapitány ellen tenger alatti kábelek megrongálása miatt

A tajvani hatóságok először emeltek vádat egy kínai hajóskapitány ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan megrongált egy tenger alatti adatkábelt a sziget partjainál - közölte pénteken a tajvani ügyészség.A februári incidens nyomán tovább fokozódtak a Tajvan és Kína közötti feszültségek, különösen a tengeri infrastruktúrát érő sorozatos meghibásodások miatt.

A vádirat szerint a kínai legénységgel működő, Togóban bejegyzett Hong Tai 58 nevű hajó kapitánya, akit a hatóságok csak Vang vezetéknéven azonosítottak, Tajvan délnyugati partjai közelében vetett horgonyt, megrongálva egy ott futó tenger alatti adatkábelt. A közlemény szerint a kapitány ártatlannak vallotta magát, nem volt hajlandó részleteket közölni a hajó tulajdonosáról, és "elutasító magatartást" tanúsított.

A hajón tartózkodó további hét kínai állampolgár ellen nem emelnek vádat, őket visszaszállítják Kínába - tették hozzá. Az ügyészek hangsúlyozták: ez az első alkalom, hogy Tajvan büntetőeljárást indít tenger alatti adatkábel szándékos rongálása miatt.

A tajvani digitális ügyek minisztériuma közlése szerint idén eddig öt ilyen meghibásodást észleltek, míg 2023-ban és 2024-ben évente három-három esetet regisztráltak. A sziget hatóságai egyre nagyobb aggodalommal figyelik a távközlési hálózatokat érő incidenseket, különösen a Kínához köthető hajók mozgása kapcsán.

A tajvani parti őrség az elmúlt hónapokban megerősítette a tenger alatti infrastruktúra védelmét. Intézkedéseik között szerepel egy mintegy száz hajóból álló "feketelista" is, amelyen olyan, kínai tulajdonhoz köthető hajók szerepelnek, amelyek más országok zászlaja alatt közlekednek Tajvan körzetében - közölték tajvani hatósági források.

Tajvan januárban egy másik, Kínához kapcsolható hajót is meggyanúsított azzal, hogy északi partjai közelében kárt tett egy adatkábelben. A hajótulajdonos akkor tagadta a vádakat.

A tajvani kormány hosszú ideje kifogásolja a "szürke zónás" kínai műveleteket, amelyek célja, hogy közvetlen katonai konfrontáció nélkül gyakoroljanak nyomást a szigetre. Az ilyen tevékenységek közé tartozik például a léggömbös átrepülés vagy a homokkotrás is. Tajpejben aggodalmat keltett, hogy idén egy másik, kínai kötődésű hajót is meggyanúsítottak egy további adatkábel megrongálásával. Ez arra késztette a haditengerészetet és a civil hatóságokat, hogy fokozzák a sziget nemzetközi kapcsolatai szempontjából létfontosságú tengeralatti adatkapcsolatok védelmét.

Kína szakadár tartományának tekinti a kommunisták polgárháborús győzelme, 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvant, és soha nem zárta ki, hogy kész akár erővel is megszerezni az ellenőrzést a sziget fölött.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com