Tajvan elutasítja Peking vádjait a katonai tartalmú hackertámadások ügyében

Tajvan elutasítja Kína vádjait, amelyek szerint tajvani katonai hackerek kibertámadásokat indítottak a szárazföld ellen - derül ki a tajvani védelmi minisztérium közleményéből, amelyet csütörtökön ismertetett a kínai állami média.A közlemény szerint Peking "kitalált kiberincidensekkel próbálja igazolni vádjait", és határokon átnyúló jogi eszközökkel igyekszik nyomást gyakorolni Tajvanra. A tárca hangsúlyozta:

a kínai kommunista pártnak nincs joghatósága a sziget felett, és a kínai törvények nem bírnak kötelező érvénnyel a tajvani állampolgárokra nézve.
A közlemény szerint a tajvani információs, kommunikációs és elektronikus erők parancsnoksága (ICEFCOM) továbbra is elkötelezett a sziget digitális védelme mellett. A tárca hangsúlyozta: az egység katonái készek megőrizni az információbiztonságot és megvédeni a sziget "kiberhatárait".

A múlt héten Kuangcsou város hatóságai körözést adtak ki húsz tajvani állampolgár ellen, akiket a helyi rendőrség egy tajvani párthoz köthető kibertámadásokkal hozott összefüggésbe. A közbiztonsági hivatal szerint az érintettek az ICEFCOM állományába tartoznak. Nevüket, fényképüket és személyi adataikat nyilvánosságra hozták, és fejenként 10 ezer jüan (körülbelül 490 ezer forint) jutalmat ajánlottak fel az elfogásukhoz vezető információkért.

Előző nap a tajvani ügyekkel foglalkozó kínai hivatal szóvivője a tárca sajtótájékoztatóján közölte: a kínai kormány jogi csatornákon keresztül kíván fellépni az érintettek ellen, és nem lesz elnéző velük szemben. Hozzátette: az ügyet végig fogják vinni. Tajvan az elmúlt években többször hangoztatta azt az álláspontját, hogy Kína kibertámadásokkal és a közösségi médiában terjesztett dezinformációval próbálja aláásni a sziget demokratikus intézményrendszerét és a kormányzatba vetett közbizalmat.

Kína szakadár tartományának tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és soha nem zárta ki, hogy akár erővel is kész megvalósítani az újraegyesítést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com