Támogatni fogja a cseh kormány a világban élő csehek hazatelepülését

Széles körű anyagi támogatást nyújt a cseh állam mindazoknak a cseh származású személyeknek, akik bárhol a világban úgy döntenek, hogy hazatelepülnek, illetve visszatelepülnek őseik hazájába.

Milos ZemanA belügyi és a külügyi tárca által készített dokumentumot hétfőn hagyta jóvá a cseh kormány.

A minisztériumok annak kapcsán dolgozták ki az intézkedéscsomagot, hogy az Ukrajnában élő volinyi csehek egy csoportja - mintegy négyszáz személy - az ottani háborús helyzetre hivatkozva, azzal a kéréssel fordult a cseh kormányhoz, hogy támogassa visszatelepülésüket őseik hazájába. Mintegy százan közülük már kapcsolatba is léptek a cseh hivatalokkal.

"A program a világ bármelyik országában élő összes csehet vagy cseh származású személyt érinti. Ezt azt jelenti, hogy az intézkedés nemcsak a volinyi cseheket érinti" - mondta Milan Chovanec belügyminiszter hétfőn a kormány ülése utáni sajtóértekezleten.

A dokumentum múlt héten nyilvánosságra hozott részletei szerint a cseh állam "indokolt esetekben és szigorúan egyéni elbírálás alapján" a hazatelepülő cseh származású személyeknek egyebek között legfeljebb egy évig ingyenes szállást biztosítana, a 18 éven felüli személyek 50 ezer, a 18 éven aluliak pedig 20 ezer koronás (mintegy 550 ezer, illetve 220 ezer forint) egyszeri anyagi támogatást kapnának.

Az állam továbbá segítséget nyújtana a hazatelepüléshez, a tartós lakhely, illetve munkahely megszerzéséhez is. A tervezet néhány más támogatással - például az érintettek egészségbiztosításának a fedezésével - is számol. A költségeket a belügyminisztérium biztosítaná.

A támogatás odaítéléséről a belügyminiszter fog dönteni, tekintettel a kérelmező társadalmi és szociális helyzetére. Automatikus jogosultság a támogatásra nem lesz.

Milos Zeman cseh köztársasági elnök, aki korábban személyesen is foglalkozott a volinyi csehek kérésével és támogatta azt, közölte, hogy egyetért a tervezettel és szorgalmazza elfogadását.

"Nagyon jó, hogy a kormány rendszerszintű, és nemcsak egyetlen közösséget tekintetbe vevő tervezetet dolgozott ki" - méltatta a dokumentumot Hynek Kmonícek, a cseh államfői iroda külpolitikai igazgatója. Hangsúlyozta: el kell kerülni, hogy a téma politikai csatározások terepévé váljon.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com