Tíz évvel a japán földrengés és cunami után ismét járni kezdett egy buddhista templom órája

Ismét járni kezdett a jamamotói Fumondzsi templom órája tíz évvel az után, hogy a 2011 márciusában Japánban pusztító földrengés és cunami miatt megállt.A természeti katasztrófának több mint 18 ezer halálos áldozata volt, és japán északkeleti partvidékén hatalmas károkat okozott - emlékeztetett a The Guardian cikke. A jamamotói Fumondzsi templom százéves órája a földrengés és az azt követő cunami alatt állt meg.

Bár a katasztrófa után megtisztították, a mutatói többé nem mozdultak meg, azóta is emlékeztetve a tíz évvel ezelőtt történtekre.

    
A Fumondzsi templom, amelyben az óra függ, pár száz méterre áll a Mijagi prefektúrában lévő Jamamoto cunami sújtotta partvidékétől. A templomban is nagy károkat okozott a szökőár, csak pilléreit és tetejét kímélte meg. Két hónapja, február 13-án, a tíz évvel ezelőtti földrengés egy utórengése mozgatta meg a földet a régióban. Másnap reggel a buddhista templom papja, Szakano Bunsun meglepve látta, hogy az óra ismét jár.
    

Az 58 éves Szakano elmondta, hogy számára ez egy biztató jel, amely arra utal, hogy az igazi helyreállítás csak most következik. Az órát Szakano vásárolta egy régiségkereskedésben évekkel a 2011-es katasztrófa előtt. Az órát gyártó Seiko cég képviselője szerint elképzelhető, hogy az inga, amelyet a földrengés megállított, az új rengés miatt indult el újra, vagy az is lehetséges, hogy az újabb rengés szétoszlatta az óraszerkezetben felgyülemlett port.
    

Szakano a tíz évvel ezelőtti katasztrófa után igyekezett segíteni a helyi közösségnek, szervezte az önkénteseket és egy évvel később egy kávézót is nyitott, ahol a fedél nélkül maradt emberek összegyűlhettek. Mint mondta, a pandémia miatt a helyi közösség sem tudott többé összejárni, és már attól tartott, hogy ez a közös tevékenységek végét jelentheti, de mikor az óra ismét járni kezdett, ez azt üzente neki, hogy ne adja fel, és "lendüljön ismét mozgásba" - idézte a The Guardian.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com