Több ezren tüntettek a lengyel alkotmánybíróság varsói székhelye előtt

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Több ezren tüntettek szombaton a lengyel kormány ellen a Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) elnevezésű mozgalom, valamint az ellenzéki pártok, köztük a Polgári Platform (PO) és a Nowoczesna (Modern) által szervezett, az alkotmánybíróság varsói székhelye előtt zajló tiltakozáson.lengyel alkotmánybíróság varsóA tüntetésen, melyet Helyreállítjuk az alkotmányos rendet jelmondattal rendeztek, a PO által vezetett varsói önkormányzat szerint közel 50 ezren, a varsói rendőrség becslése szerint mintegy 15 ezren vettek részt. Az uniós és a lengyel nemzeti zászlók alatt vonuló tüntetők a Szabadság, egyenlőség, demokrácia, illetve a Hirdessétek ki! jelszavakat skandálták. A tiltakozás rendbontás nélkül zajlott.

A tüntetés az alkotmánybíróság varsói székhelye előtt kezdődött, a résztvevők onnan a belvároson át az elnöki palota elé vonultak. A tiltakozó akciót azután tartották, hogy Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő szombat délelőtti sajtóértekezletén bejelentette: a Velencei Bizottság pénteki véleménye ellenére nem hirdetik ki a hivatalos közlönyben, s így nem léptetik hatályba a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt decemberi alkotmánybírósági törvénymódosítását megsemmisítő alkotmánybírósági ítéletet.

A PiS szerint törvényellenes módon elfogadott alkotmánybírósági döntés kihirdetését a tüntetésen felszólaló ellenzéki vezetők is követelték. Ryszard Petru, a Modern elnöke elmondta: ez ügyben további, "különféle formájú" tiltakozásokat is szerveznek. Nem zárta ki a szejm feloszlatására irányuló kezdeményezést sem.

A PO-többségű parlament tavaly ősszel, röviddel a parlamenti választások előtt öt új bírót választott meg, elérve ezzel, hogy a 15 tagú testület összes tagja PO-jelölt legyen. A választások nyomán hivatalba lépő új jobboldali kormány érvénytelenítette ezt a döntést, és az öt PO-jelölt helyébe öt saját új bírót választatott meg.

Az alkotmánybíróság szerint a PO és a PiS többségű szejm döntése is legalább részben alkotmányellenes volt, ám az államfő mind az öt megválasztott bírót beiktatta, de a taláros testület csak kettejük beiktatását ismerte el, a többiek nem vesznek részt a testület ülésein.

A Velencei Bizottság pénteken úgy foglalt állást, hogy az alkotmánybíróságot korlátozó lengyel jogszabályváltozások alááshatják a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot, és a taláros testület döntéseinek végrehajtására szólította fel a varsói kormányt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com