Több mint hatmillió letelepedési kérelmet nyújtottak be a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok a határidőig

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: A brit belügyminisztérium pénteki ismertetése szerint több mint hatmillió letelepedési kérelmet nyújtottak be a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok a határidő szerdai lejártáig.Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020. december 31-ig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött tizenegy hónapos átmeneti időszak végéig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos jogi elnevezéssel letelepedett státusért (settled status) - kellett folyamodniuk.
    

A kérvényeket brit idő szerint szerda éjfélig lehetett benyújtani a brit belügyminisztérium bevándorlási és vízumügyi osztályához, elsősorban az erre kialakított online felületen, illetve a mobileszközökre letölthető, ugyancsak e célra kifejlesztett alkalmazás használatával. A tárca pénteken ismertetett első összesítésében közölte, hogy a szerdai határidőig 6 015 400 letelepedési kérvény érkezett a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároktól, és ezek közül 5 446 300-at már elbíráltak a hatóságok.
    

Az elbírált és jóváhagyott folyamodványok 52 százalékában a kérelmezők végleges - vagyis határidő nélküli -, az esetek 43 százalékában előzetes (pre-settled) letelepedett státust kaptak. Ez utóbbit azok kaphatják, akik 2020. december 31. előtt érkeztek letelepedési szándékkal, de a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában. Ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.
    

A minisztérium pénteki ismertetése szerint a brit hatóságok a letelepedett státusra szóló, már elbírált folyamodványok alig 2 százalékát utasították el valamilyen okból. A kérvények 1 százalékát a beterjesztők visszavonták, további 1 százalék érvénytelennek bizonyult. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a határidő lejárta előtti időszakban ugrásszerűen emelkedett a beadott kérvények száma.
    

Egyedül júniusban több mint 400 ezer folyamodvány érkezett, és hozzávetőleg 570 ezer letelepedési kérelem még elbírálásra vár. A tárca hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a "nem bonyolult" ügyek zömében továbbra is öt napon belül döntés születik. A minisztériumi tájékoztatás megerősíti, hogy azoknak a megszerzett jogai is maradéktalanul érvényesülnek ügyük elbírálásáig, akik a határidő lejártáig benyújtották a letelepedett státusra szóló kérelmüket, de még nem kaptak értesítést az elbírálás eredményéről.
    

Ha a kérvény benyújtása sikeres volt, erről mindenki hivatalos igazolást (Certificate of Application) kapott, és az elbírálásig eltelő időszakban ez az igazolás is maradéktalanul garantálja a megszerzett jogosultságokat. Azoknak az EU-állampolgároknak, akik mindenben megfelelnek a nagy-britanniai letelepedett státusra jogosító feltételeknek, de lekésték a szerda éjféli határidőt, ezután is van lehetőségük a kérvényezésre, de méltányolható indokokkal kell megmagyarázniuk, hogy miért a határidő után jelentkeztek, és a brit hatóságok minden ilyen esetben egyéni elbírálás alapján döntenek arról, hogy befogadják-e a kérelmet.
    

A brit belügyminisztérium hangsúlyozza ugyanakkor pénteki tájékoztatásában, hogy az elbíráló hatóságok az ilyen esetekben is "rugalmas és gyakorlatias" hozzáállást tanúsítanak. A tárca közölte azt is, hogy azoknak az EU-állampolgároknak a juttatásai sem állnak le azonnali hatállyal, akik Nagy-Britanniában szociális ellátást vesznek igénybe, de nem adták be a határidő lejárta előtt a letelepedett státusra szóló kérvényüket.
    

A belügyminisztérium szorosan együttműködik a munka- és nyugdíjügyi tárcával, valamint az adóhivatallal annak érdekében, hogy el lehessen érni azokat is, akik jogosultak lehetnek a letelepedett státus kérelmezésére, de ezt még nem tették meg - áll a pénteki tájékoztatásban. A minisztérium szerint azok a jogosult EU-állampolgárok, akik nem kérvényeztek letelepedési engedélyt, és valamilyen okból kapcsolatba kerülnek a brit bevándorlási hatóságokkal, általános eljárásként 28 napi haladékot kapnak a folyamodvány benyújtására, és útmutatást arra, hogy ehhez milyen segítséget vehetnek igénybe.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com