Törökországban újabb állami alkalmazottat bocsátottak el és az államfő alá rendelték a hírszerzést

Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Újabb 928 állami alkalmazottat bocsátottak el Törökországban a kormányzati közlönyben pénteken megjelent törvényerejű rendelet értelmében, más rendeletekkel pedig az államfői hivatalhoz csatolták a nemzeti hírszerzést (MIT), illetve további kurd sajtóorgánumokat zárattak be.Az elbocsátottak a török Nemzetbiztonsági Tanács szerint terrorszervezetek vagy a nemzetbiztonságot veszélyeztető csoportok tagjai, illetve azokkal kapcsolatban álló emberek.

    
Az intézkedés keretében, amely már a sokadik elbocsátási hullám a tavaly júliusi puccskísérlet óta, az igazságügyi minisztériumtól 142, a szárazföldi haderőtől 106, a légierőtől 59, a haditengerészettől 40, a belügyminisztériumtól 29, a védelmi minisztériumtól 19 embert, továbbá különböző felsőoktatási intézményektől összesen 120 egyetemi tanárt küldtek el.
    

Az érintettek nem dolgozhatnak többé az államigazgatásban, a munkájukhoz köthető esetleges engedélyeiket bevonják, továbbá szolgálati lakásukból 15 napon kiköltöztetik őket és érvénytelenítik útlevelüket - írta a közlöny. A rendelettel ugyanakkor 57 korábban elbocsátott közszolgát visszavesznek állásába. A legtöbbet, 28 embert az igazságügyi minisztériumhoz.
    

Egy másik, szintén pénteken életbe lépett törvényerejű rendelet a nemzeti hírszerzést (MIT) az államfői hivatalhoz csatolta. A lépés következtében a MIT vezetője helyett az államfő elnököl majd a hírszerzés koordinációs tanácsának ülésein. Egyúttal a jövőben a köztársasági elnök dönt majd arról, hogy a MIT vezetője ellen vizsgálatot lehet-e indítani. A hírszerzés ezentúl tevékenykedhet a haderő és a védelmi minisztérium soraiban is - áll a közlönyben.
    

A rendeletek értelmében a kormány bezárat egy hírügynökséget és két újságot a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakir városban. A három sajtóorgánum mindennemű tulajdonát lefoglalja az állam. A török vezetés arról is határozott, hogy mintegy 32 ezer új rendőrrel, valamint 4 ezer bírával és ügyésszel tölti fel az elbocsátásokkal megtizedelt rendőrségi és igazságügyi állományt.
    

Törökországban a tavaly júliusi puccskísérlet után rendkívüli állapotot vezettek be. A kormány azóta rendeletekkel irányítja az országot és több mint 111 ezer állami alkalmazottat elbocsátott, legalább 32 ezret pedig felfüggesztett állásából. A bezáratott intézmények száma megközelíti az 5 ezret. Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot teszi felelőssé az incidensért, de a megtorlás nem kizárólag a tényleges puccsistákat sújtja, hanem a mozgalom feltételezett támogatóit, valamint más, az állam biztonságát fenyegető terrorszervezeteket is, köztük a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) militánsait és szimpatizánsait. A PKK 1984 óta folytat fegyveres harcot a kurd kisebbség függetlenségéért az ország keleti és délkeleti részében.


Az Európai Unió több vezető politikusa szerint a törökországi tisztogatások túlzóak, a kormányzati fellépés az összes kritikus hang elhallgattatására irányul, ami által Ankara egyre inkább távolodik az európai értékektől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com