Tüntetések a székely autonómiáért

A székelység autonómia igényének adtak hangot világszerte. Március 10.-én, a székely vértanúk kivégzésének évfordulóján Erdélyben több településen, Budapesten és számos más országban rendeztek autonómia tüntetéseket.

A romániai Marosvásárhelyen gyűltek össze a legtöbben, közel 30 ezren. A délutáni rendezvényre nem csak szerte az országból, de Magyarországról is érkeztek, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a székely autonómiaigénnyel. A tüntetők zászlókkal, esernyőkkel és a településeik neveivel feliratozott táblákkal érkeztek. Az eseményt a himnusz elmondása nyitotta meg.

Budapesten a román nagykövetség épületénél is több mint ezren részt vettek a tüntetésen.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A demonstráció miatt a XIV. kerületi Thököly út Dózsa György út és Stefánia út közötti szakaszának felét zárták el kordonokkal. A tömegben számos székely és magyar zászlót is lehetett látni, sokan pedig árpádsávos zászlóval érkeztek

Galéria
a6
a1
a2
a3
a4
a5


Brüsszelben körülbelül 25-en gyűltek össze vasárnap a brüsszeli román nagykövetség épületénél, hogy kifejezzék szolidaritásukat a romániai székelyekkel a székelyföldi autonómiáért folytatott küzdelemben.

Tüntetést tartottak Székelyföld autonómiájáért vasárnap Münchenben a román főkonzulátus előtt. A Hunnia Baráti Kör szervezésben tartott demonstráción a vártnál jóval többen, mintegy 250-en vettek részt.

Londonban a rendőrség nem engedte a román nagykövetség elé a székely autonómiáért tüntetőket. Románia londoni nagykövetsége egy kerítéssel elzárt kis utcában van, a vasárnap délutáni demonstrációra érkezőket azonban a rendőrök egy szemközti szűk sétálóutcába terelték, ahol a résztvevőknek egy rácsokkal körülvett, kijelölt részen kellett gyülekezniük.

Los Angelesben a San Fernando-völgyi magyar református templomban közös imával és verses-zenés műsorral hívták fel a figyelmet a székely autonómia ügyére. Az eseményen mintegy hetvenen vettek részt. A Los Angeles-i eseményt, ugyanúgy, mint Clevelandben, támogatási nyilatkozat felolvasása és aláírásgyűjtés zárta.

Washingtonban egy körülbelül 20 fős csoport székely zászlókkal és egy angol nyelvű, Autonómiát Székelyföldnek felirattal tartott flashmob megmozdulást a Fehér Ház közelében. A részvevők közül többen székely népviseletben vagy a csíkszeredai hokicsapat mezében jelentek meg.

Kanadában Ottawában és Torontóban hirdetett meg szolidaritási megmozdulásokat a Székely-Magyar Kanadai Egyesület, mindkét városban az ott működő román képviselet elé.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com