Tüntetést hirdetett a gyulafehérvári érsekség a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében

Szerdára tüntetést hirdetett Marosvásárhelyre Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek a megszűnés szélére sodródott helyi Római Katolikus Gimnázium ügyében.Az érsek - aki egyben az iskola alapítását kezdeményező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke is - az egyház által működtetett romkat.ro hírportálon közzétett felhívásban közölte: az egyház az igazságot rendszerint nem az utcákon és a tereken, hanem a templomaiban és - ha szükséges - a törvényszéken keresi. Jelen helyzetben azonban az alapítvány "egy újabb figyelemfelhívó kezdeményezés keretében ismét az utcán kényszerül az igazságot keresni, az igazságért kiáltani, mellette kiállni" - olvasható a felhívásban.

   
Az érsek arra kért minden jóakaratú embert, hogy csatlakozzon a szerdán este a Maros Megyei Prefektúra épülete előtti térre tervezett tüntetéshez. A katolikus papokat és a többi erdélyi magyar történelmi egyházak lelkészeit pedig arra szólította fel, hogy a vasárnapi miséken és istentiszteleteken hirdessék ki a tervezett megmozdulást és aki teheti, reverendában vagy palástban maga is vegyen részt a megmozduláson híveivel együtt.
    

A felhívás szövege emlékeztetett, hogy az iskola helyzete még most, az iskolakezdés előtt egy héttel is tisztázatlan, az illetékes intézmények a szülőket továbbra is teljes bizonytalanságban tartják. Az érsek rámutatott: az iskola igazgatójának, Tamási Zsoltnak a felügyeletét vádemelés nélkül ismételten meghosszabbították, ami azt jelenti, hogy egyebek mellett nem láthatja el iskolaigazgatói feladatát.
    

Azt követően sodródott a megszűnés küszöbére a gimnázium, hogy a bíróság jogerősen felfüggesztette azt a 2015-ben hozott tanfelügyelőségi határozatot, amely a katolikus iskolába sorolta az Unirea főgimnázium magyar osztályait. Az iskola helyzetének rendezését Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdai bukaresti látogatásán is kérte a román illetékesektől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com