Tüntető diákok torlaszolták el a szerbiai köztévé épületét

Több száz tiltakozó egyetemi hallgató állta el a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) épületét hétfő este, és a blokád kedden is folytatódott, mert a tüntetők szerint az RTS nem tárgyilagosan tudósít a hónapok óta tartó kormányellenes tiltakozásokról.A televízió épületének lezárását Aleksandar Vucic hétfő esti vendégszereplése váltotta ki, amikor a szerb köztársasági elnök a tiltakozókat bírálta, és közölte, ha a szombatra, Belgrádba tervezett nagy tiltakozáson erőszakos cselekményekre kerül sor, akkor a biztonsági szervek is közbe fognak lépni.

Mint monda, a kormányfő beadta a lemondását, azt a parlamentnek még el kell fogadnia, ezt követően új kormány alakul, azt viszont államfőként nem fogja megengedni, hogy átmeneti kormány álljon fel, és az ellenzéknek hatalom kerüljön a kezébe. Véleménye szerint ez Szerbia "halálához vezetne".

A tiltakozások novemberben kezdődtek Szerbiában, azt követően, hogy az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején leszakadt, tizenöt ember halálát okozva. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt az ügyben, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást.

Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek. A követelések között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során, továbbá szabadon engednék azokat a diákokat és tanárokat, akik ellen a tiltakozások miatt emeltek vádat, és 20 százalékkal megnövelnék a felsőoktatásra szánt költségvetési keretet.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan nyilvánosságra hozzák a felújítási munkálatok dokumentumait, eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak, Aleksandar Vucic köztársasági elnök közbenjárására szabadon engedték a korábban elfogott diákokat és tanárokat, a költségvetési pénzek átcsoportosításával pedig biztosították a felsőoktatásra szánt büdzsé 20 százalékos növelését, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.

A diákok szerint viszont még nem teljesült minden kérés, a velük rokonszenvező építésügyi szakemberek például úgy vélik, hogy még mindig hiányoznak kulcsfontosságú iratok, amelyekből kiderülhetne, ki a felelős az újvidéki tragédiáért, ezért folytatják a tiltakozást. Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható.

A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. A miniszterelnök lemondását a parlamentnek is el kell fogadnia, majd új miniszterelnököt kell választani, ennek hiányában a jogszabályok szerint előrehozott választásokat kell tartani.

A tiltakozók március 15-re tiltakozást jelentettek be Belgrádba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

50 millió dolláros kártérítést kap a férfi, akinek ölébe borult a forró tea a Starbucksban

50 millió dolláros kártérítést kap a férfi, akinek ölébe borult a forró tea a Starbucksban

Súlyos égési sérüléseket szenvedett Michael Garcia.

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

http://ujhazak.com