Tüntetők zavarták meg az államfő és a miniszterelnök beszédét Romániában a fejedelemségek egyesülésének ünnepén

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A kelet-romániai országrész fejlesztésének halogatása miatt tiltakozó tüntetők zavarták meg Klaus Iohannis és Ludovic Orban beszédét pénteken Jászvásáron (Iasi), a román fejedelemségek egyesülésének ünnepén..Az államfő és a miniszterelnök Moldva történelmi fővárosának főterén, mintegy tízezer ünneplő előtt mondott beszédet, a tömegből pedig időnként pfujolás, füttyögés hallatszott. A tüntetők a szónoklatok között "autópályát akarunk" skandálással tették nyilvánvalóvá, hogy az ország legelmaradottabb részének fejlesztését sürgetik.

    
Beszédében Iohannis párhuzamot vont az 1859-es történelmi esemény és a Románia előtt ma álló kihívások között, rámutatva: ma is az ország modernizálása a tét. Hallgatóságának egy része azt sem vette jó néven, hogy Iohannis ez alkalommal is a tavaly őszig kormányon lévő Szociáldemokrata Pártot (PSD) bírálta, és a parlamenti választások előrehozását sürgette, arra hivatkozva, hogy PSD által uralt parlament akadályozza a jobbközép kormány reformelképzeléseinek életbe léptetését.
    

Ludovic Orban az elégedetlenségre reagálva kifejtette: kormányának egyik prioritása, hogy a 2021-27-es uniós költségvetésből támogatást juttasson az Erdélyt Moldvával összekötő, úgynevezett Egyesülés Autópálya építéséhez. A miniszterelnök a moldvai vasútvonalak korszerűsítésére is ígéretet tett. Moldva az ország egyedüli olyan történelmi régiója, ahol eddig egyáltalán nem épült autópálya.


A régió leszakadása miatt ezt a térséget sújtja legjobban a munkaerő elvándorlása. A moldvai megyéket Bukaresttel, illetve Erdéllyel összekötő autópályák megépítéséért 2018 májusában több száz gépkocsivezető rendezett autós demonstrációt a román fővárosban, a román parlament pedig már törvényt is elfogadott az Erdélyt Moldvával összekötő "Egyesülés Autópályájának" megépítéséről, de a gyorsforgalmi út tervei sem készültek még el.
    

Romániában 2017 óta munkaszüneti nap a román fejedelemségek egyesülésének évfordulója. 1859 januárjában Moldva és Havasalföld is Alexandru Ioan Cuzát, a moldvai Nemzeti Párt uniót szorgalmazó vezetőjét választotta fejedelmévé. A perszonálunió után Cuza 1862-re elérte a két államapparátus összevonásának nemzetközi elismerését: az új állam ekkor vette fel a Románia nevet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com