Újabb összetűzések Törökországban: gumilövedékkel támad a rendőrség

istanbul-demonstrationenÚjabb heves összetűzésekre került sor Törökországban, miután újabb tüntető vesztette életét hétfő éjszaka. Szemtanúk szerint a rendőrség vízágyúkat, páncélozott harci járműveket és gumilövedékeket vetett be.

Egy, a tüntetésekben részt vevő fiatal civil halála ismételt összecsapásokhoz vezetett a kormányellenes tüntetők és a rendőrségi erők között a közel 14 milliós városban, Isztambulban. Szemtanúk közlése szerint kedd este Isztambul egyik sétálóutcájában túlnyomóan békésen tüntető civilek százaira támadtak rá a rendőrök nagy erőkkel.

A biztonsági alakulatok a közlések szerint könnygázzal és vízágyúkkal próbálták feloszlatni a demonstrálókat. Ezen kívül gumilövedékeket is bevetettek, nem csak a tüntetők soraira, hanem nézelődőkre is. A demonstrálók pirotechnikai eszközök bevetésével válaszoltak. A rendőrök követték a mellékutcákba menekülőket, mentőautók is megjelentek.

A tüntetések egy halálos eset kapcsán lángoltak fel ismét: hétfőről keddre virradó éjszaka egy 22 éves tüntető vesztette életét Antakyában, a hozzátartozók beszámolója szerint egy, a rendőrség által kilőtt könnygáz okozta sérülés következtében, ami az áldozat fejét találta el. Ezután az interneten tüntetésekre szólítottak fel Antakyában, Isztambulban és más török városokban is.

Bár az utóbbi hetekben jelentősen alábbhagytak a Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök által vezetett konzervatív kormány elleni tüntetések, újabban úgy tűnik, újra fel-fellángolnak. Isztambulban már hétfőn újabb összecsapások zajlottak tüntetők és rendőrök között. A demonstrálók ekkor arra szólítottak fel, hogy vonják felelősségre azokat a rendőröket, akik egy 14 évesnek okoztak súlyos sérüléseket. Ő június óta kómában fekszik, miután egy könnygázgránát a fején találta. Emberjogi szervezetek ismételten azt vetették a rendőrség szemére, hogy célzottan lőnek könnygázzal a civilekre.

Törökországban az váltott ki országszerte tüntetéseket május végén, hogy a kormány a főváros szívében található Taksim-tér parkján bevásárlóközpontot akar létesíteni. Az ezt ellenző civil lakosok azonban leginkább a jelenlegi miniszterelnök tekintélyelvű kormányzói stílusa ellen tiltakoznak, melynek csak egyik mozzanata az egyre kevesebb szabad zöldövezettel rendelkező gigászi metropolisz, Isztambul főterének "elcsúfítása". Az azóta tartó tüntetések során eddig már öt civil és egy rendőr vesztette életét.


Forrás: welt

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com