Ukrán válság - Csaknem kétmilliárd dollárt fagyasztottak be Janukovics környezetének számláin

Összesen csaknem kétmilliárd dollárnyi összeget fagyasztottak be a megbuktatott és Oroszországba menekült volt ukrán elnök, Viktor Janukovics környezetéhez tartozó embereknek Ukrajnában, európai uniós országokban, illetve Svájcban lévő bankszámláin - közölte kedden Kijevben Vitalij Jarema főügyész.

ukrán

Tisztségviselő kifejtette, hogy 1,8 milliárd dollárt és 6 milliárd hrivnyát, azaz mintegy 375 millió dollárt az ukrajnai számlákon, további 200 millió dollárt pedig európai uniós, illetve svájci számlákon zároltak.
Tavaly március elején tette közé az Európai Unió azon politikusok listáját, akiknek befagyasztotta az EU-ban elérhető vagyonát. Viktor Janukovics volt elnökön kívül szerepel a listán két fia, Olekszandr és Viktor, valamint számos egykori miniszter és vezető tisztségviselő, köztük Mikola Azarov korábbi miniszterelnök, Vitali Zaharcsenko exbelügyminiszter, Viktor Psonka volt legfőbb ügyész, valamint Olekszandr Jakimenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) volt vezetője.

Brüsszel az intézkedést azzal indokolta, hogy az érintettek emberi jogi jogsértésekért tehetők felelőssé, illetve jogellenesen sajátjukként külföldre menekítettek ukrán állami vagyont.
A múlt hónap végén egy kijevi bíróság elrendelte Janukovics letartóztatását, amely jogi alapot teremt Ukrajnának arra, hogy a volt államfő kiadatását kérje Oroszországtól.

Janukovics ellen több bűnvádi eljárást is indított az ukrán főügyészség, hatalommal való visszaéléssel és tömeggyilkosságban való részvétellel is vádolják. Az ügyészség szerint ezeket a bűncselekményeket 2013 novembere és 2014 februárja között követte el, a kijevi hatalomváltást követelő tüntetéseken történt véres események idején. Ezenkívül az ukrán főügyészség az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére, megváltozatására és az államhatalom megszerzésére irányuló cselekmények vádjával is büntetőeljárást indított a megbuktatott államfő ellen. Janukovics a főügyészség szerint azzal követte el az említett bűncselekményeket, hogy a kelet-ukrajnai térség Ukrajnától való elszakadása mellett foglalt állást, valamint Oroszországban tartott sajtótájékoztatóján illegitimnek nevezte a parlament által kinevezett új ukrán kormányt, és leszögezte, hogy továbbra is magát tekinti Ukrajna törvényes államfőjének.

Ukrán források szerint Janukovics bukása után a volt államfő és környezete komoly támogatást nyújtott a délkelet-ukrajnai térség elszakadását követelő szeparatista erőknek. A mögötte álló Régiók Pártjának helyi vezetői szervezték és finanszírozták állami pénzekből a Majdan-tüntetések idején a fekete-narancsszínű orosz György-szalagot viselő első szeparatista csoportokat, az úgynevezett "népi osztagokat".

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com