Ukrán válság - Hammond: London felülvizsgálat alatt tartja az Ukrajnának való fegyverszállítást

Nagy-Britannia felülvizsgálat alatt tartja azon döntését, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnának, mivel nem engedheti, hogy az ukrán hadsereg összeomoljon - közölte Philip Hammond brit külügyminiszter kedden a londoni parlamentben.

ukrán

"Minden egyes NATO-tagállam nemzeti döntése, hogy szállít-e halált okozó katonai eszközöket Ukrajnának. Az Egyesült Királyság nem tervez így tenni, de fenntartjuk a jogot arra, hogy felülvizsgálat alatt tartsuk ezt az álláspontot. Egyértelműen egyetértünk azzal, hogy ennek a konfliktusnak nincs katonai megoldása, viszont nem engedhetjük meg, hogy az ukrán fegyveres erők összeomoljanak" - mondta a külügyminiszter.
Hammond arról is beszámolt a brit törvényhozásnak, hogy Németország és Nagy-Britannia egyeztet egymással az Oroszország elleni uniós gazdasági szankciók fenntartásáról és kiterjesztéséről. Azt mondta, ő maga a jelenleg életben lévő szankciók legalább ez év végéig való fenntartását támogatja, de Berlint erősen foglalkoztatják "azok a lehetőségek, amelyeket a holnapi találkozó tartogat, ha az valóban létrejön".

Szerdán a tervek szerint Minszkben találkozik Angela Merkel német kancellár, valamint Vlagyimir Putyin orosz, Petro Porosenko ukrán és Francios Hollande francia elnök, hogy tető alá hozzanak egy kelet-ukrajnai békemegállapodást.
Merkel korábban több alkalommal ellenezte az ukrán hadsereg felfegyverzését, azzal érvelve, hogy az nem rettentené el Putyint. Ezzel párhuzamosan az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn új szankciókat hoztak Oroszországgal szemben, de ezek életbe léptetését a minszki csúcstalálkozó utánra halasztották, ami azt jelzi, hogy egy megállapodás megszületése esetén enyhülhet az uniós szigor Moszkvával szemben.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com