Ukrán válság - Ismét Zeman Ukrajnával kapcsolatos kijelentését bírálta a cseh kormányfő

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök csütörtökön ismételten bírálta Milos Zeman államfő egy korábbi nyilatkozatát, miszerint Ukrajnának Finnország példáját követve semlegesnek kellene maradnia, és nem lenne szabad belépnie a NATO-ba.

Miloš_Zeman_2012-12-03_cropped"Ami Ukrajnát illeti, változatlanul azt az álláspontot képviselem, hogy (távlatilag is) semlegessé kellene válnia, úgymond finnlandizálódnia kellene" - mondta Zeman november közepén.

Sobotka a cseh parlamentben csütörtökön egy képviselői kérdésre adott válaszában viszont kijelentette: "meggyőződése, hogy a finnlandizáció nem megfelelő út Ukrajna számára. Az ottani belső helyzet már túllépett azon a szakaszon, amely finnlandizációval végződhetne".

A miniszterelnök szerint a finnlandizáció elsősorban a hidegháborús korszak terméke volt, s ahhoz nem lenne jó visszatérni. Ugyanakkor - fejtette ki Sobotka - a finnalandizáció koncepciója összefügg Európa érdekszférákra való felosztásával, amelyről a nagyhatalmak döntöttek, és az egyes államoknak nem volt lehetőségük az önálló döntésre.
"Ukrajnának azonban joga van önállóan dönteni jövőjéről" - szögezte le a kormányfő.

Sobotka hangsúlyozta: külpolitikai téren a kormány és az államfő álláspontjai között nincsenek ellentétek. Az apróbb véleménykülönbségeket, eltéréseket természetesnek tartja, s szerinte más országokban is ez gyakran van így.
"A kormány nem arra való, hogy az államfő cenzora legyen. Az államfőnek megvan a maga mandátuma és felelőssége" - mutatott rá a kormányfő. Hangsúlyozta: kulcsfontosságúnak tartja azonban azt, hogy a nemzetközi fórumokon Csehország következetesen egy hangon beszéljen.

A kormányfő szerdán este találkozott Zemannal, és megállapodott vele abban, hogy évente három alkalommal találkoznak majd a parlament két házának elnökével, illetve a külügy- és a védelmi miniszterrel, hogy megbeszéljék az időszerű kül- és biztonságpolitikai kérdéseket, és egyeztessék nézeteiket.

Erre a találkozóra azután került sor, hogy az államfőt számos bírálat érte külpolitikai nyilatkozataiért. Zemannak az ellenzék és a média felrótta, hogy nyilatkozataiban túlságosan is Oroszország- és Kína-barát, illetve külföldi tárgyalásai során nem helyez elegendő hangsúlyt az emberi jogok betartásának szükségességére.

A finnlandizáció fogalmával írják le röviden a Szovjetunió és Finnország második világháború utáni évtizedekben kialakított viszonyát, amikor Helsinki - függetlenségének biztosítása érdekében - jó kapcsolatokat épített ki korábbi háborús ellenfelével, és semleges külpolitikát folytatott, amelynek során figyelembe vette Moszkva érdekeit is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com