Ukrán válság - Menesztette posztjáról Jarema főügyészt a parlament

Megszavazta az ukrán parlament kedden Vitalij Jarema leváltását a főügyészi posztról.

ukrán

Jarema menesztéséről Petro Porosenko államfő terjesztett javaslatot a törvényhozás elé.
A főügyész - napok óta tárgyalt leváltásának elébe menve - maga nyújtotta be lemondását, amit az elnök elfogadott, ezután ennek jóváhagyását kérte parlamenttől. A javaslatot a 450 fős parlament 291 tagja hagyta jóvá a szavazáskor jelen lévő 373 képviselő közül.

Helyére Porosenko javaslatára, elsöprő többséggel Viktor Sokin helyettes főügyészt nevezte ki a parlament. Sokint az ukrán sajtóban az államfő környezetéhez tartozó személynek nevezik.
A korábban számos belügyi tisztséget betöltő Jarema tavaly június 19. óta vezette az ukrán főügyészséget. A 2014 februárjának végétől, a Majdan-tüntetések nyomán hatalomra került új vezetésben - Arszenyij Jacenyuk kormányában - első miniszterelnök-helyettes volt főügyészi kinevezéséig.

Sajtójelentések szerint Porosenko elnök elsősorban a Majdan-tüntetők ellen elkövetett erőszakcselekmények kivizsgálásának lassúsága miatt volt elégedetlen Jaremával. Eredménytelen volt Jarema vezetése alatt az ügyészség a korrupciós ügyek, köztük az eltávolított volt államfő, Viktor Janukovics és környezete, beleértve Viktor Psonka volt főügyész korrupciós ügyeinek feltárásában és bíróság elé vitelében is.
Parlamenti felszólalásában az elnök kijelentette, hogy az új főügyésztől elsősorban a Majdanon elkövetett gyilkosságok ügyében vár gyors előrelépést.

Az európai integrációért és hatalomváltásért a kijevi Függetlenség terén (más néven Majdan) több hónapja tüntető emberekre 2014 elején tüzet nyitottak a belügyi egységek tagjai, aminek következtében több mint 100-an vesztették életüket. A bíróság eddig az azóta feloszlatott Berkut rohamrendőri egység egyik parancsnokának házi őrizetben való fogva tartását rendelte el, amíg folyik ellene a bírósági eljárás a lövöldözésben játszott szerepe miatt. Ítélet még egyetlen ügyben sem született.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com