Ukrán válság - Rebecca Harms: meg kell akadályozni a debalcevei tragédiát

Véget kell vetni a további kelet-ukrajnai vérontásnak, és most különösen fontos, hogy elejét vegyék a tragédia bekövetkeztének a stratégiailag fontos Debalceve környékén - mondta Rebecca Harms, az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának társelnöke kedden Brüsszelben újságírókkal beszélgetve.

ukrán

Az említett térségben, amely beékelődik a szakadárok ellenőrzése alatt álló területbe, az elmúlt napokban súlyos harcok bontakoztak ki, és ezek méltatlanul kevés figyelmet kapnak a médiában - jegyezte meg Harms. A donyecki és luhanszki szakadárok megpróbálják bekeríteni az ott állomásozó több ezer ukrán katonát, és a német zöldpárti politikus szerint félő, hogy tömeges tragédiához vezetnek az ottani események.

Rebecca Harms úgy látja, hogy a minszki tűzszüneti megállapodások - amelyek értékelése szerint a konfliktus egyfajta befagyasztására irányultak - nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Szerinte arra lenne szükség, hogy az EU és az Egyesült Államok most már csúcsszinten tisztázza a moszkvai vezetéssel az orosz szándékokat. El kellene érni, hogy Moszkva ne akadályozza az ENSZ határozott és hathatós fellépését a fegyveres konfliktus lecsillapítása érdekében, a Nyugatnak pedig közös platformra kellene jutnia az Oroszország elleni szankciók kérdéskörén túl Ukrajna megsegítésének mikéntjéről is - tette hozzá.

Harms szerint "szinte megoldhatatlan feladatnak látszik" azt várni az ukrán vezetéstől, hogy egyszerre vívjon háborút az Oroszország által támogatott szakadárokkal és közben megvalósítsa a szükséges belső reformokat is. A harcok befagyasztása lehetőséget nyújthatna a reformokra, ami azért nagyon fontos - hangsúlyozta a zöldpárti európai politikus -, mert a megreformált, demokratikus Ukrajna lehet a legerősebb érv az orosz befolyásolási törekvésekkel szemben.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com