Uniós főtanácsnok: jogsértő a menedékkérők számára történő segítségnyújtás bűncselekménynek minősítése Magyarországon

Sérti az európai uniós jogot, hogy Magyarország elrendelte az arra irányuló tevékenység büntetését, hogy nemzetközi védelemre irányuló eljárást indíthassanak azok, akik nem tesznek eleget az e védelem megadására vonatkozó nemzeti jogi kritériumoknak - ismertette főtanácsnoki álláspontját az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága csütörtökön.Az ügy előzménye, hogy a magyar Országgyűlés 2018 júniusában fogadta el a "Stop Soros" törvénycsomagot, amelynek alapján büntető törvénykönyvi (Btk.) tényállás lett az illegális bevándorlás elősegítése, támogatása. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárás keretében az uniós bírósághoz fordult, azt kifogásolva, hogy Magyarország az uniós menekültügyi jogszabályokba ütközően korlátozza a menedékkérőknek tanácsadást és segítséget nyújtók tevékenységét, valamint megsérti a menedékkérők arra vonatkozó jogát, hogy ténylegesen találkozhassanak és kapcsolatban lehessenek az ilyen tevékenységet folytató szervezetekkel és emberekkel.

    
Atanasziosz Rantosz főtanácsnok mindenekelőtt felidézte, a jogszabály szerint a menedékkérők csak akkor lehetnek jogosultak Magyarországon nemzetközi védelemre, ha közvetlenül egy nem biztonságos országból érkeznek, ami kizárja a Szerbián keresztül Magyarországra belépőket e védelem lehetőségéből. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy az uniós bíróság 2020. márciusában hozott ítéletében már kimondta: a biztonságos tranzitországra vonatkozóan bevezetett magyar szabályozás ellentétes az uniós joggal.
    

Úgy vélekedett, hogy minden olyan ember vagy szervezet, aki vagy amely segítséget nyújt a Szerbián keresztül Magyarországra érkező nemzetközi védelmet kérelmezőknek, feltételezhetően tisztában van azzal, hogy a kérelmek nagy valószínűséggel kudarcra vannak ítélve, illetve büntetőeljárás konkrét veszélyének teszi ki magát.
    

Rantosz főtanácsnok arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ilyen segítségnyújtás bűncselekménynek minősítése jelentős elrettentő hatást gyakorolhat azokra, akik tudatosan próbálják a kérelmezők számára megkönnyíteni a nemzetközi védelemre irányuló eljárás vagy a humanitárius segítség igénybevételét. Véleménye szerint az ilyen tevékenység büntetendőnek minősítése ellentétes azzal az uniós rendelkezéssel, amely biztosítja a jogot arra, hogy segítséget nyújthassanak a nemzetközi védelmet kérelmezőknek.
    

Álláspontja szerint tovább erősíti az említett szervező tevékenység kriminalizálásának negatív hatásait az a magyar szabályozás, amely szerint azoknak, akikkel szemben jogellenes bevándorlás elősegítése, illetve támogatása miatt büntetőeljárás van folyamatban, tilos belépniük a Magyarország területének külső határától számított 8 km-es sávon belülre.


Véleménye szerint azonban ez a szabályozás nem sérti az uniós jogot, mivel csupán arra irányul, hogy a rendőrség megtilthassa a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottaknak, hogy olyan helyekre jussanak be, amelyek ezekhez a bűncselekményekhez kapcsolódnak. A főtanácsnok ezzel összefüggésben azt állapította meg, hogy keresetében az Európai Bizottság nem hozott fel olyan érveket, amelyek a kérdéses szabályozás korlátozó jellegét bizonyítanák, csupán azt hangsúlyozta, hogy az tovább erősíti a szervező tevékenység kriminalizálásának korlátozó hatását.
    

A főtanácsnok ezért azt indítványozta az uniós bíróságnak, hogy utasítsa el a bizottság keresetének azon részét, amelyben a brüsszeli testület kizárólag e szabályozás alapján kívánja megállapíttatni a kötelezettségszegést. A főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy döntéshozatalkor a testület gyakran azonos álláspontra helyezkedik a főtanácsnokkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com