Eurostat: közel százezren kértek menedéket az EU-ban szeptemberben

Szeptemberben 98 240 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, ez a szám 10 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

Megteltek a menedékkérőket és az ukrán menekülteket befogadó központok Berlinben

Megteltek a menedékkérőket és az orosz támadás miatt Ukrajnából elmenekült embereket befogadó központok Berlinben - írta szerdán a Tagesspiegel című berlini lap a tartományi menekültügyi hivatal (LAF) adatai alapján.

A holland kormánypárt nem kötelezi az önkormányzatokat menedékkérők befogadására

A holland kormánykoalíció vezető ereje, a liberális Szabad Demokrata Néppárt (VVD) nem fogja kötelezni az önkormányzatokat, hogy menedékkérőket fogadjanak be, ehelyett arra akar összpontosítani, hogy kevesebb migráns érkezzen az országba.

Eurostat: a menedékkérők száma egy év alatt 66 százalékkal nőtt a júniusi adatok szerint

Az előző év azonos hónapjának adataihoz képest 66 százalékkal, a megelőző hónap számainál 4 százalékkal többen nyújtottak be első alkalommal menedékjog iránti kérelmet júniusban az Európai Unió tagországainak illetékes hatóságainál - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.

Felmérés: a hollandok kétharmada támogatná a menedékkérők befogadásának ideiglenes leállítását

A hollandok kétharmada azt szeretné, hogy a kormány ideiglenesen állítsa le a menedékkérők befogadását - írta az NlTimes hírportál az EenVandaag című hírműsor közvélemény-kutatására hivatkozva.

Uniós főtanácsnok: jogsértő a menedékkérők számára történő segítségnyújtás bűncselekménynek minősítése Magyarországon

Sérti az európai uniós jogot, hogy Magyarország elrendelte az arra irányuló tevékenység büntetését, hogy nemzetközi védelemre irányuló eljárást indíthassanak azok, akik nem tesznek eleget az e védelem megadására vonatkozó nemzeti jogi kritériumoknak.

Menedékkérőként érkező feltételezett háborús bűnösökről szóló értesüléseket hagyhattak figyelmen kívül a német hatóságok

Több ezer esetben hagyhattak figyelmen kívül a német hatóságok menedékkérőktől származó információkat, amelyek a közöttük érkező feltételezett háborús bűnösökről szólhatnak.

Olaszország az uniós hajókról egyelőre átveszi a menedékkérőket

Olaszország belegyezik egy olyan átmeneti időszakba, ameddig még hajlandó átvenni a Földközi-tengeren kimentett menedékkérőket az Európai Unió Sophia elnevezésű akciójában részt vevő hajókról - közölte hétfőn Enzo Moavero Milanesi olasz külügyminiszter Berlinben.

Egyre többen érkeznek Olaszországba Tunéziából

Minden korábbinál többen érkeznek Tunéziából Olaszországba, és az olasz hatóságok szerint a menedékkérők között bűnözők és terroristák is megbújhatnak - írta az olasz sajtó csütörtökön.
Muszlimok vehetik át az irányítást Ausztriában 20 éven belül?

Muszlimok vehetik át az irányítást Ausztriában 20 éven belül?

Szörnyű következményei lehetnek a muszlimok Ausztriába való beengedésének, figyelmeztet erre egy iraki keresztény.
Bevándorlókat akar pihentetni Keszthelyen a Migration Aid

Bevándorlókat akar pihentetni Keszthelyen a Migration Aid

A szervezet a Balaton-parton lévő városban adna szállást a tranzitzónából kiengedett migránsoknak.
Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.