Februárban Budapesten lesz a Népek Udvara találkozója

A Vatikánnak a hívők és nem hívők közötti párbeszédet szorgalmazó nemzetközi programsorozata újabb állomása februárban Budapesten lesz - mondta Hölvényi György egyházi ügyekért felelős államtitkár kedden, kétnapos vatikáni tárgyalásait követően az MTI-nek.

A Népek Udvarát - az ősszel Berlinben és Prágában tartott találkozó után - február elején a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen rendezik meg a Corvinus Egyetem közreműködésével. A budapesti találkozón részt vesz Gianfranco Ravasi bíboros, a találkozót kezdeményező Kultúra Pápai Tanácsa elnöke.

vatikanHölvényi György vatikáni látogatása során tárgyalt Dominique Mamberti érsekkel, vatikáni külügyminiszterrel. A találkozó témája az alaptörvény volt, különös tekintettel a családot és ennek szerepét védelmező jogalkotásra az ENSZ által a Család Évének meghirdetett 2014-es esztendő küszöbén. Hölvényi megismételte a Ferenc pápának szóló, a magyar püspöki kar által kezdeményezett magyarországi meghívást, melyet Áder János államfő szeptemberi vatikáni látogatásakor is megerősített. Hölvényi Mambertinek hangsúlyozta, hogy a pápai látogatás puszta híre is nagy érdeklődést váltott ki Magyarországon.

Ami Ferenc pápa és Kirill orosz ortodox pátriárka esetleges találkozóját illeti Pannonhalmán, Mamberti hangsúlyozta, hogy ez egy olasz sajtóértesülések alapján felkapott hír. Ugyanakkor hozzátette, hogy a Szentszék nyitott a hasonló megoldásokra. “Magyar szempontból mindenképpen fontos, hogy hazánk egy jelentős egyházi találkozó esetleges helyszíneként jöhet szóba. Nagy elismerés Magyarországnak, hogy a pápa Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseket nevezte ki a jövőre esedékes rendkívüli szinódus főrelátorának” - tette hozzá Hölvényi.

A Kurt Koch bíborossal, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnökével folytatott megbeszélésen elhangzott, hogy Magyarország szívesen vendégül látna egy, a keresztény értékeken alapuló Európa jövőjéről rendezendő konferenciát az egyház, a tudomány, a politika képviselőinek részvételével. Peter Turkson bíborosnak, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa elnökének, aki egyben a Vatikán környezetvédelmi és szociális felelőse is, Hölvényi beszámolt a Budapesten októberben rendezett vízkonferenciáról. Szó volt az egyházak szociális szerepvállalásáról is, mely Hölvényi szerint hazánkban egyre erősebb.

Az egyházügyi államtitkár kedd este részt vesz a boldog Sándor István szalézi testvér életéről szóló film római bemutatóján, melyet többek között megtekint Tarcisio Bertone volt szentszéki államtitkár, valamint Don Pascual Chávez Villanueva szalézi rendfőnök is. Hölvényi György szerdán részt vesz a pápai általános audiencián.
forrás:MTI

Hozzászólások

A pápa lemondását kérik

A pápa lemondását kérik

Lemondásra kérték Ferenc pápát támogató bíborosai!

Ferenc pápa

Ferenc pápa "az elkergetett migránsok" megsegítését sürgette

Az "elkergetett migránsok" segítését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren mondott beszédében. A pápa a felebarátokat segítő jó szamaritánus cselekedeteiről beszélt a délben e...

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

"A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében. A ...

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Azért megyek Leszbosz-szigetére szombaton, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a menekülteknek, Leszbosz lakosainak és az egész görög népnek, amely rendkívül nagylelkű a befogadásban - mondta Ferenc páp...

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több...

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta vasárnapi húsvéti üzenetében Ferenc pápa, sürgetve a világban dúló megannyi konfliktus rendezését. A katolikus egyházfő a...

Ferenc pápa

Ferenc pápa "kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt

Ferenc pápa amellett foglalt állást a migrációval kapcsolatban szerdai általános audienciáján a Szent Péter téren, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat. Izrael n...

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát, erről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött. A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd. Az...

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Az ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat után Ferenc pápa akaratából hétfőtől ingyenes orvosi vizsgálatban is részesülhetnek a hajléktalanok a Szent Péter téren megnyíló ambulancián. Az orvosi rende...

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában. A háborúk és más e...

http://ujhazak.com