Wilders kemény ellenállást ígér

Wilders kijelentette, hajlandó részt venni a következő kormánykoalíció munkájában. "Ahogy mindig is mondtam: kész vagyok rá, szívesen vállalom" - fogalmazott a politikus.

Ugyanakkor hozzátette, ha nem kerül be a kormánykoalícióba, "hazafias tavasz következik", és kemény ellenzéke lesz az alakuló kormánynak. Wilders az eredményt veresége ellenére sikerként értékelte. Hangsúlyozta, a győztesek táborához tartozik, noha nem erre az eredményre számított. "Jobban örültem volna, ha a miénk a legnagyobb párt, de több helyet szereztük, és erre büszkének kell lenni" - mondta Wilders, hozzátéve, hogy a PVV kormányon kívülről is óriási hatást gyakorolt a holland politikára.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:





Geert Wilders reagált arra is, hogy Rutte az éjjel a rossz populisták vereségéről beszélt. "Nem értem, mire gondol. Arra utal, hogy vannak jó és rossz populisták. Én nem tartom magam populistának, de ő azt sugallja, hogy én egy rossz populista és valamiféle náci vagyok" - nyilatkozott a jobboldali pártvezér. A politikus egyúttal gratulált Mark Rutte miniszterelnöknek az újabb győzelemhez.

Hollandiában szerdán tartottak parlamenti választásokat, amelyen Mark Rutte holland miniszterelnök vezette Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) a szavazatok 21 százalékát megszerezve győzött és messze megelőzte Geert Wilders második helyen végzett bevándorlásellenes Szabadságpártját, amely 13 százalékot kapott. Szakértők szerint négy párt koalíciójára lesz szükség a kormányalakításhoz, amelyhez legalább 76 képviselői helyre van szükség.

A helyi sajtó értékelése szerint a VVD, a CDA és a D66 mindenképp benne lesz a kormányban, mellettük a Zöld Baloldal vagy a Munkapárt jöhet még szóba. Előzetes adatok szerint a kereszténydemokrata párt (CDA) és a liberális D66 is 19-19 helyet szerzett a Geert Wilders vezette PVV-hez hasonlóan, a környezetvédő Zöld Baloldal (GroenLinks) 16-ot, a szocialisták 14-et, a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) kilencet, a Keresztény Unió (CU) pedig hatot.

A végleges eredményt március 21-én teszik közzé. Az Ipsos jelentése szerint a részvételi arány rendkívül magas, közel 82 százalékos volt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com