Zeman elfogadta Babis lemondását, de újra őt bízta meg kormányalakítással

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Milos Zeman cseh államfő szerdán elfogadta az Andrej Babis vezette kisebbségi kormány lemondását, és az új kabinet megalakulásáig felkérte a politikust az ügyvivői teendők ellátására.Az októberi képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom elnöke, Andrej Babis által vezetett kisebbségi kormány nem kapott bizalmat múlt kedden a cseh parlament alsóházában, és másnap lemondott. Az államfő más irányú elfoglaltságai, mindenekelőtt az elnökválasztás közelgő második fordulója miatt csak most, egy hét elteltével fogadta el.

    
Milos Zeman ugyanakkor új kormányalakítási tárgyalásokkal bízta meg Andrej Babist. Az elnök megerősítette: amint Babisnak sikerül biztosítania új kormánya számára a parlamenti többséget, kinevezi miniszterelnöknek.

Ezt, a már korábban is jelzett feltételét az államfő - tekintettel az elnökválasztás egyelőre bizonytalan kimenetelére - most úgy pontosította, hogy amennyiben nem sikerül győznie a választáson, akkor Babist februárban a jelzett feltétel teljesítése nélkül is kormányfőnek nevezi ki.
    

"Miután aránylag kevés az idő (a kormányalakítási tárgyalásokra), nem tartok ki a korábban jelzett feltétel teljesítése mellett" - szögezte le Milos Zeman újságírók előtt. A jelenlegi cseh köztársasági elnök megbízatása március 8-án jár le. A pénteken és szombaton megrendezendő második elnökválasztási fordulóban Milos Zeman és Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt elnöke küzd meg egymással az államfői bársonyszékért. A legutóbbi felmérések és a prágai média szerint nagyon szoros párharcra van kilátás, Zeman és Drahos győzelmi esélyei nagyon kiegyenlítettek.
    

Az új kormány felállításáról szóló tárgyalásokat Andrej Babis nem hivatalosan már a múlt héten megkezdte. Az ANO képviselői eddig a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD), a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM), valamint a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) vezetőivel folytattak egyeztetéseket.
    

A Právo című független baloldali napilap szerdai kiadása szerint körvonalazódni látszik egy ANO, CSSD, KSCM kormányzati együttműködés. Vojtech Filip, a KSCM elnöke kedden úgy nyilatkozott, hogy amennyiben az ANO és a KSCM meg tud állapodni az új kormány programjáról, a kommunisták hajlandók aktívan támogatni Andrej Babis második kormányának megalakulását. Filip megismételte a kommunisták korábbi álláspontját, miszerint nem kormánykoalícióról, hanem arról van szó, hogy "megtűrnék" a kabinetet. "A kormányba nem lépünk be, mert álláspontjaink a külpolitikában jelentősen eltérnek" - szögezte le Filip. A kommunisták például ellenzik Csehország NATO-tagságát.
    

Néhány szociáldemokrata vezető a napokban úgy nyilatkozott, hogy a párt módosította korábbi álláspontját, és hajlandó lenne kormánykoalícióra lépni az ANO mozgalommal. Ez lényegében azt jelenti, hogy a 78 képviselővel rendelkező ANO és a 15 mandátummal bíró CSSD a 15 mandátumos kommunisták toleranciája mellett bizalmat kaphatna a 200 tagú cseh alsóházban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com