A Budapest Jazz Orchestra és Tóth Vera dupla karácsonyi koncertje

Immár harmadik éve ünnepli együtt a Budapest Jazz Orchestra (BJO) és Tóth Vera közösen az advent végét, a karácsonyt. Az idei koncert december 20-án szombaton lesz a fővárosban a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ színháztermében.

tv

Az eddig négy stúdióalbumot készített, Artisjus-díjas Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra 2012 decemberében dolgozott először a zenekarral, első koncertjüket a Petőfi Rádió MR2 Akusztik című műsora rögzítette.

A közös munka azóta is töretlen, számtalan fellépés volt közösen az elmúlt két évben az ország különböző nagyvárosaiban - szerepel a szervezők által az MTI-hez kedden eljuttatott ajánlóban.
Az ünnepi koncerten Tóth Vera néhány slágere (például a Sorskerék vagy a Nem kell valaki másé) is felcsendül a zenekar tagjainak hangszerelésében, emellett világslágerek is elhangzanak. Az est vendége Mujahid Zoltán énekes. Kollmann Gábor, a Budapest Jazz Orchestra vezetője azt mondta előzetesen, hogy az eddigi évekhez hasonlóan idén is számos újdonsággal készülnek.

A másfél évtized alatt Európa és a világ dzsesszéletének élvonalából, valamint a hazai színtérről is rengetegen léptek fel a Budapest Jazz Orchestrával. Az 1998-ban alakult formáció Magyarország első professzionális big bandje, amely hangzásával az 1920-as évek Amerikáját idézte. A zenekar dinamikus fejlődése során a műfaj jelentős zenei állomásait végigjárva napjainkra a kortárs zene világszinten is elismert szereplővé nőtte ki magát.
A tizenhét tagú big band tagjai közül többen eMeRTon-, illetve Artisjus-díjjal elismert művészek, a BJO számos zenésze tanár is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és más zenei oktatási intézményben.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com