A hatodik Mamma mia! Szegeden

A Szegedi Szabadtéri Játékok 2014-es programjának egyik sikerelőadása lesz a Mamma mia! Elővételben az összes jegy elkelt, így egy további, egy hatodik előadást is műsorra tűztek a szervezők. További előadások meghirdetésére viszont már nincs mód, mivel a műsornaptár megtelt.

szegedi-szabadteri-jatekokEddig soha nem tapasztalt érdeklődés mutatkozik a szabadtéri játékok előadásai iránt a játékok történetében, s ez elsősorban az ABBA musicalnek köszönhető.

Ilyen korán még soha nem hirdettek plusz előadást. A jegyek értékesítését október végén kezdték meg.

A budapesti Madách Színházzal közösen mutatják be augusztus 15-én, Szegeden az ősbemutatótól eltérő koncepciójú, ún. non-replica produkciót. A világon először a Madách Színház kapott ilyen jogot. Budapesten szeptemberben lesz látható a musical. Több száz jelentkező közül válogatta ki a szereplőket Szirtes Tamás rendező. A próbák hamarosan kezdődnek.

1959-ben, azaz 55 éve éledt fel újra a Szegedi Szabadtéri Játékok programja a második világháború miatti kényszerpihenőt követően. Idén a színházi világnapon, március 27-én tudományos konferencia keretében elevenítik fel a játékok történetét valamint jelenét is.MammaMiaPosterCr

Az idei Dóm téri programot "Zorba, a görög" nyitja július 4-én. A táncmű zenéjét Mikis Theodorakis szerezte, a koreográfia ifj. Harangozó Gyula munkája. Kálmán Imre "Csárdáskirálynője" minden nyári játékok egyik húzódarabja. Az idei apropó, hogy a történet az első világháború első évében, 1914-ben játszódik, amely 100 éves évfordulójára idén emlékezünk. Az "Elfújta a szél" a tavalyi éved egyik nagy sikere volt, s idén is élvezheti a közönség. A Presgurvis musical főleg közönségkérésre szerepel ismét műsoron. Kodály Zoltán dalműve, a "Háry János" a budapesti Erkel Színház egyik felújítása volt, s Szegeden is látható lesz. A záró előadás pedig a Mamma mia! lesz, így biztosítva a műfaji sokszínűséget.

Technikai újdonságokkal is találkozhatnak a nézők. Az immár 1000 négyzetméteres színpad a korábbi évekhez képest megfordul. Már nemcsak a színpad, hanem a nézőtér is mobil elemekből készül, így az előadásokhoz lehet igazítani.

www.szegediszabadteri.hu

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com