A jövő évadban is a Győri Nemzeti Színház épületében játszik a színház és a balett társulata
A közlemény szerint Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) polgármester úgy fogalmazott, hogy az Olimpiai Sportpark a város kiemelt sportlétesítménye, amely azt a célt szolgálja, hogy edzőtáborokat, versenyeket tartsanak ott, valamint hogy a győri sportolók otthona legyen. "Sport és kultúra sok esetben tud kéz a kézben járni, de csak egymást erősítve, nem pedig gyengítve. A létesítményt meghagyjuk a sportolóknak" - mondta.
Hozzátette, hogy az épület felújításának idejére a társulatoknak új otthont kell találni. Az igazgatókkal szoros együttműködésben, igényeiket figyelembe véve dolgoznak a lehető legjobb megoldáson. Javaslatok már vannak, jelenleg azok megvalósíthatóságát vizsgálják. Kiss János, a Győri Balett igazgatója és Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója egyaránt üdvözölte a döntést és az új játszóhely megtalálásában együttműködésükről biztosították a városvezetést. A cél az, hogy még a jelenlegi önkormányzati ciklusban felléphessenek a társulatok a felújított színházban.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások