Új igazgatója van a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színháznak

Salgótarján közgyűlése szerdai döntésével Cene Katalint, a társulat eddigi gazdasági vezetőjét nevezte ki a Zenthe Ferenc Színház igazgatójává áprilistól, öt évre.

Koncerttel ünnepli Budapest 150. születésnapját a Vígszínház társulata

Koncerttel ünnepli Budapest 150. születésnapját a Vígszínház társulata, amely zenés időutazásra hívja a közönséget november 18-án.

A Song of the Goat Theater fizikai színházi workshopot tart Budapesten

A Teatr Piesn Kozla/ Song of the Goat Theater lengyel társulat háromnapos fizikai színházi workshopot tart március 25-tól Budapesten, a Radnóti Színház Keres Emil Próbatermében.

Csaknem százezren látták a Szegedi Nemzeti Színház előadásait az idei évadban

Sűrű évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház, a társulat előadásait csaknem százezren látták - közölte Barnák László főigazgató szerdán az évadzáró társulati ülésen.

Évadzáró társulati ülést tartottak a Dunaújvárosi Bartók Színházban

Őze Áron vezetheti továbbra is a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházat, megbízatása július 1-jétől öt évig tart.

A jövő évadban is a Győri Nemzeti Színház épületében játszik a színház és a balett társulata

A korábbi döntéssel ellentétben a következő évadban is a Győri Nemzeti Színház épületében tartja előadásait a színház és a Győri Balett társulata - tudatta a társulatok és a város vezetőivel történt egyeztetést követően a győri önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.

Vizsgálat indul az Újszínházban társulatot érintő zaklatási vádak miatt

Vizsgálatot indít a budapesti Újszínház etikai bizottsága a sajtóban megjelent, az intézményt érintő zaklatási vádakkal összefüggésben - közölte az Újszínház hétfőn az MTI-vel.

Tizenhét társulat lép fel az erdélyi magyar bábszínházak nagyváradi fesztiválján

Tizenhét társulat huszonkét előadása lesz látható a harmadik alkalommal megrendezendő Fux Feszten Nagyváradon, az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak fesztiválján, amelyet Fux Pálról, a szervező nagyváradi bábszínház egykori vezető személyiségéről neveztek el.
A próbákra is beülhet a közönség Nyíregyházán

A próbákra is beülhet a közönség Nyíregyházán

Három színielőadás próbáiba tekinthetnek bele a látogatók a jövő szombaton megtartandó Színházak éjszakáján a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban - tájékoztatta a teátrum az MTI-t.Az este kilenc ór...
Francia és New York-i fellépő a Budapest Táncfesztiválon

Francia és New York-i fellépő a Budapest Táncfesztiválon

A francia kortárs táncélet egyik meghatározó alakja, Angelin Preljocaj társulata, a Ballet Preljocaj, valamint a New York-i Les Ballets Trockadero de Monte Carlo produkciói gazdagítják a február 24. é...
Egy régi sanzonra épülő Emanuel Gat-darab érkezik a Trafóba

Egy régi sanzonra épülő Emanuel Gat-darab érkezik a Trafóba

Emanuel Gat világhírű koreográfus egy régi sanzonra épülő produkciója érkezik a Trafó Kortárs Művészetek Házába: a francia Emanuel Gat Dance társulat Romantikus tengerpart / Plage Romantique című előa...
Pesti Magyar Színház - Őze Áron zökkenőmentes átadás-átvételt szeretne

Pesti Magyar Színház - Őze Áron zökkenőmentes átadás-átvételt szeretne

Az átadás-átvétel elősegítése, a színház folyamatos munkájának biztosítása a célja a következő fél évben Őze Áronnak, a Pesti Magyar Színház igazgatójának, aki 2015. január 1-től adja át a teátrum irá...