Csaknem százezren látták a Szegedi Nemzeti Színház előadásait az idei évadban

Sűrű évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház, a társulat előadásait csaknem százezren látták - közölte Barnák László főigazgató szerdán az évadzáró társulati ülésen.A színész-rendező elmondta, a színház a most zárult évadban 18 bemutatót tartott, 23 különböző produkciót játszott, a Nagyszínházban 105, a Kisszínházban 117 saját előadást láthatott a közönség. Az elmúlt három járvány sújtotta évből ez volt az első teljes évad, amikor nem kellett bezárni, bár a téli időszakban volt 14 előadás, amely elmaradt, vagy el kellett halasztani. A próbák előtt szeptembertől egészen március végéig csoportos tesztelést végeztek, csak ez magában 3 millió forintos kiadást jelentett - közölte a főigazgató.
    

Hozzátette: a színházi munkát és a közönség jegyvásárlási szokásait is meghatározta a pandémiás helyzet, a nézők lényegesen később hoznak döntést, így nehezebbé válik a tervezés. A Lázár Ervin Program keretében csaknem 6 ezer diákot fogadtak. A Szegeden folyó - az országban egyik legsokoldalúbb - színházpedagógiai program eseményeinek mintegy 5100 aktív résztvevője volt.
    

A Szegedi Kortárs Balett az évadban 64 előadást játszott, ebből harmincat Szegeden. Külföldi turnéikon vendégszerepeltek a Dubai Expón és Brüsszelben is. A főigazgató kitért arra is, a színház saját etikai kódexet hozott létre, amely májustól érvényben van. Az évadzárón 25 éves társulati tagsága alkalmából köszöntötték Borovics Tamás és Gömöri Krisztián színművészeket. Átadták a társulat szavazatai alapján odaítélt színházi elismeréseket is: az énekkari nívódíjat megosztva Somogyvári Tímea Zita és Taletovics Milán, a tánckar nívódíját Szalai Alexa kapta.


Az operatagozat elismerését, a Vaszy Viktor-díjat Kürtös Petra ügyelő vehette át, a prózai tagozat Makó Lajos-díjával Rétfalvi Tamás színészt, a balett Imre Zoltán-díjával pedig Nyitrai Tímea művészeti titkár munkáját ismerték el, a Varga Mátyás-díjat Szabó Gábor szcenikus kapta. A Szegedi Tudományegyetem közönségdíjait Menczel Andrea és Medveczky Balázs érdemelték ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com