Francia és New York-i fellépő a Budapest Táncfesztiválon

A francia kortárs táncélet egyik meghatározó alakja, Angelin Preljocaj társulata, a Ballet Preljocaj, valamint a New York-i Les Ballets Trockadero de Monte Carlo produkciói gazdagítják a február 24. és március 3. közötti Budapest Táncfesztivált, amelynek idén a Müpa és a MOM Kulturális Központ Színházterme és Kupolája ad otthont.Les Ballets Trockadero de Monte CarloA két nemzetközi produkció mellett két budapesti bemutató, két kamaradarab, két koprodukciós bemutató, valamint tánc/színházi nevelési előadás is szerepel a kínálatban - olvasható a szervező Nemzeti Táncszínház által az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A fesztivált a Les Ballets Trockadero de Monte Carlo nyitja, amely 2014-ben ünnepelte fennállásának 40.

évfordulóját. A professzionális férfi táncosokból álló társulat a klasszikus balett és a modern táncok teljes repertoárját mutatja be a Müpa Fesztivál Színházában.

A fesztivál másik külföldi vendége az albán származású francia táncos-koreográfus, Angelin Preljocaj által alapított világhírű Ballet Preljocaj, akik március 2-án és 3-án a The New York Pieces című produkciójukkal lépnek színpadra.
Február 27-én a Szegedi Kortárs Balett Subjects című új koreográfiáját, majd két napra rá a Pécsi Balett A hattyúk tava című új előadását láthatja a Müpa közönsége.

A MOM Kulturális Központ ad otthont Góbi Rita Sziluett Cinema című új előadásának, az Artus és a Közép-Európa Táncszínház Kérész a Trezorban című közös performanszának, valamint az Inversedance - Fodor Zoltán Társulata és a GG Tánc Eger táncszínházi Traviata átiratnak is.

A MOM Kupolában mutatkozik be a Duna Táncműhely Körtánc című kortárs néptánc előadása, amelyet Kornis Mihály 1980-as évek végén írt bohózata ihletett. A programok között szerepel Lakatos János Tánc és Kreativitás című előadása, amely bepillantást enged híres koreográfusok és világsikerű előadások készítőinek módszereibe.

A fesztivál kiegészítő programjaként a Nemzeti Táncszínház, a Közép-Európa Táncszínház és a Káva Kulturális Műhely tánc/színházi nevelési programját, a Horda2-őt és az Igaz történet alapján-t láthatják az általános és középiskolás fiatalok, valamint a szakmai közönség a Bethlen Téri Színházban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com