Új igazgatója van a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színháznak

Salgótarján közgyűlése szerdai döntésével Cene Katalint, a társulat eddigi gazdasági vezetőjét nevezte ki a Zenthe Ferenc Színház igazgatójává áprilistól, öt évre.

Tizenegy év után elköszön a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház igazgatója

Salgótarján önkormányzatának közgyűlése támogatta az ügyvezető igazgató kérését, így 2023. június 30-án távozik a Zenthe Ferenc Színháztól Simon Lajos, a színház alapító igazgatója - tájékoztatta az MTI-t kedden a színház.

Tíz bemutatót, ötven előadást kínál a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Tíz bemutatót, ötven előadást és 11 bérletet kínál az új évadban a Zenthe Ferenc Színház - hangzott el az évadnyitó társulati ülésen hétfőn Salgótarjánban.

Tíz premierre készül a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az új évadban

Tíz bemutatót tervez a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a szeptemberben kezdődő 2022/23-as évadban, amelyben ötven előadásból választhat a közönség - a részleteket sajtótájékoztatón ismertették pénteken a nógrádi megyeszékhelyen.

Tizennégy premierrel várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Tizennégy premierrel várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a 2021/22-es évadban; a bemutatók között lesz olyan előadás is, amellyel a százéves Salgótarjánt köszöntik - közölte a társulat igazgatója hétfőn a városban tartott évadnyitó sajtótájékoztatón.

Online előadásokat tart januárban is a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Mivel a kezdeményezés decemberben sikert aratott, januárban is online előadásokat tart a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház - közölte a teátrum az MTI-vel hétfőn.

Négy premierrel készül az új évadra a Zenthe Ferenc Színház

Négy premierrel, három vígjátékkal és egy drámával készül a 2018/2019-es évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amely szeptembertől önálló jogi személlyé válik - ismertették a társulat évadnyitó ülésén pénteken.

A Rettenetes szülők című darab bemutatója Salgótarjánban

Salgótarján, 2018. március 27.
Öt új darabot mutat be a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a jövő évadban

Öt új darabot mutat be a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a jövő évadban

Dinamikusan fejlődik a Zenthe Ferenc Színház, a vége felé közeledő 2015-16-os évadban már legalább nyolcezerrel többen - mintegy 38 ezren - látták előadásait, mint egy évvel korábban. A 2016-17-es ...
Hat premierrel készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Hat premierrel készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Hat premierrel, négy felnőtt előadással és két mesedarabbal készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, emellett új bérletsorozatot is kínálnak a közönségnek. A részleteket sajtótájékozt...
Tizenöt bérletet kínál a Zenthe Ferenc Színház

Tizenöt bérletet kínál a Zenthe Ferenc Színház

Korábbi hat színházbérlete mellett kilenc új bérletsorozatot kínál a 2014/2015-ös évadban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. Simon Lajos színházigazgató a teátrum csütörtöki sajtótájékoztatóján ...
Illyés Gyula Kegyenc című drámája Salgótarjánban

Illyés Gyula Kegyenc című drámája Salgótarjánban

Salgótarján, 2014. május 12. Máté Krisztián (k) Valentinianus császár, Csernák János (b) Maximus és Bozó Andrea (j) Júlia szerepében Illyés Gyula Kegyenc című drámájának főpróbáján a salgótarjáni Z...