Online előadásokat tart januárban is a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Mivel a kezdeményezés decemberben sikert aratott, januárban is online előadásokat tart a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház - közölte a teátrum az MTI-vel hétfőn.Mint a sajtóközleményben írják, folytatódik a Kedvenc színészeink sorozat: kedden Koltai Róberttel beszélget Susán Ferenc, a színház rendezője, majd a következő két keddi napon Erdélyi Gáborral és Rácz Jánossal ismerkedhet meg a közönség.

    
Újdonság lesz a Nemzet színészei Salgótarjánban című sorozat, amelyben vasárnaponként a Bodrogi Gyulával, Molnár Piroskával és Haumann Péterrel készült beszélgetést tekinthetik meg januárban a nézők. Ismét kedveskedik a színház a gyerekeknek: 23-án délelőtt a Lúdas Matyi című mesejátékot nézhetik meg a legkisebbek.
    

A péntek és a szombat továbbra is a színházi előadások estéje lesz. Bemutatják mások mellett a Black Comedy című bohózatot, a Kakuk Marci című kétfelvonásos "bohóságot" és A kör négyszögesítése című vígjátékot is. Január 23-án a korábbi évek újévi koncertjeiből összeállított műsort láthatnak az érdeklődők.
    

Az előadások díjmentesen elérhetőek a Zenthe Ferenc Színház YouTube-csatornáján, a linkek megtalálhatóak a színház Facebook- és Instagram-felületén, valamint a www.zentheszinhaz.hu weboldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com